„Ha én elmennék, az a benyomás keletkeznék, hogy mi szervezzük, vagy mi akarjuk politikai célokra felhasználni ezt a tüntetést. Ez pedig nem igaz. Nem mi szerveztük, nem akarjuk felhasználni semmilyen ellenzéki politikai célra” – fogalmazott Orbán Viktor az Info Rádió Aréna című műsorában.
A kialakult belpolitikai helyzet megoldásával kapcsolatban úgy vélte, az nem jó megoldás, ha a Fidesz átveszi az MSZP-től a kormányzást. „Ez szerintem ma nem oldaná meg a helyzetet. (…) Nem tanácsolnám Magyarországnak, hogy a soron következő 3-4 hónapját választási előkészületekkel töltse” – közölte.
Orbán továbbra is szakértői kormányt javasol
Orbán Viktor szerint a megoldás a mai helyzetben az, ha szakértői kormány állna fel, amely időben is és feladatkörben is korlátozott mandátumot kapna.
Úgy fogalmazott: „a korlátozott mandátum azt jelenti, hogy csak bizonyos kérdésekben, kizárólag a válságkezeléssel kapcsolatos kérdésekben van döntési joga a kormánynak, illetve időben is korlátozott. Megállapodás szerint bizonyos ideig látja el a munkáját, és utána egy új politikai megoldást kell majd találni”.
Úgy vélekedett, szakértői kormány esetében már az elején meg kell állapodni arról, mit hajt végre. Közölte: a Fidesz partner ebben a munkában, a párt felajánlja szakértőit és programjait.
A politikus elmondta, szakértői kormány alakítására válságos helyzetekben számos példa van Nyugat-Európában. Megemlítette Romano Prodi jelenlegi olasz miniszterelnököt, aki – mint mondta – ilyen kormányban kezdte politikai karrierjét.
Orbán nem szegte meg esküjét
Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy tiszta-e a lelkiismerete, azt mondta: „1990-óta vagyok parlamenti képviselő, mindig letettem a képviselői eskümet, volt amikor a miniszterelnöki eskümet, és ezeket mindig meg is tartottam. Ez a miniszterelnök (…) nyíltan bevallotta, hogy nem tartotta meg miniszterelnöki és képviselői esküjét”.
Arra a hallgatói kérdésre, hogy feljelenti-e Gyurcsány Ferencet, Orbán Viktor közölte: nem az ő személyes feladata ezt megtenni. Hozzátette: „a Fideszen belül dolgoznak a jogászok, amelyek előkészítik a szükséges jogi dokumentumokat”.
Gyurcsány a stabilitás akadálya
Orbán Viktor szerint az üzleti élet, a befektetők napokon belül be fogják látni, hogy Magyarország stabilitásának legnagyobb akadálya a mostani miniszterelnök. „Ez az ország nem lesz stabil, amíg a mostani kormány és a mostani miniszterelnök áll az élén” – fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátete: Gyurcsány Ferenc „dilettáns” stabilizációs csomagja megbukott, mert ezt nem fogadja el a társadalom. Közölte: olyan stabilizációs terv kell, amelyet elfogadnak az emberek. Hozzátette: a Fidesznek vannak szakértői programjai.
Úgy vélte, ha a nemzetközi befektetők biztonságban akarják tudni a beruházásaikat, ha a profitjukhoz hozzá akarnak jutni, ha a magyarországi terveiket nem akarják feladni, akkor tudomásul kell venniük, hogy „az a ló, amire ők tettek (…), megbukott.”
Orbán Viktor leszögezte: jövő év január 1-jétől kell adót csökkenteni. „Az adócsökkentés az államháztartási hiányra adható pozitív válasz. Az adócsökkentéssel lehet orvosolni az államháztartási hiányt is” – mondta Orbán Viktor. Véleménye szerint a kamatadó nem hozta meg a várt eredményt, hiszen nem folyik be a várt bevétel, az áfa-emelés hatásai ellen pedig úgy védekeznek az emberek, hogy „bevonulnak” a szürke vagy fekete gazdaságba.
A Fidesz elnöke kérdésre válaszolva közölte: „az EU egyáltalán nem hagyta jóvá a kormány szakmai programját. „A konvergenciaprogramról alkotott brüsszeli vélemény nem a program jóváhagyása. Ez valami félreértés” – mondta.
