Gergényi: teljes nyugalom
Pénteken éjjel csoportos garázdaság miatt három személyt állított elő a rendőrség a budapesti Kossuth téri tüntetésen – közölte a fővárosi rendőrfőkapitány szombaton, hajnali 1 óra után az MTI-vel. Gergényi Péter így összegezte a Kossuth téri demonstráció pénteki napját és a nyilatkozata idején jellemző helyzetet: „teljes nyugalom”. Úgy tűnik, hogy az előállítottak nem demonstrálók, hanem „ittasan kóborló személyek” voltak, akik „betántorogtak a szélére”, és garázda magatartást tanúsítottak – mondta a főkapitány. Beszámolt arról is, hogy a tüntetés rendezői kivezettek egy nőt, akinél kés volt, őt átadták a rendőröknek.
Nemzeti kerekasztalt!
A Kossuth téren felszólalók többsége az alkotmányt bírálta. A szónokok többsége szerint a jelenlegi alkotmány nem megfelelő, mert lehetővé teszi, hogy politikusaink lopjanak, így lehet gazdag az egész politikai elit. A felszólalók mindegyike a pártok ellen foglal állást, és új alkotmányt, új törvényeket javasol. Egy szónok szerint a jelenlegi törvények is rosszak, mert azokat a jelenlegi politikai elit hozta.
A tüntetők nemzeti kerekasztal létrehozását kezdeményezik, amelynek egyik oldalán a Forradai Nemzeti Bizottmány, a másikon pedig a parlamenti hatalom állna. Az új nyilatkozat Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormány menesztését, az új politikai rendezés előkészítését tartalmazza, valamint azt, hogy a „Gyurcsány-jelenség” többé ne ismétlődhessen meg. A nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy a bizottmány köteles tevékenységéről folyamatos tájékoztatást adni, valamint azt, hogy új alkotmányt hoznának létre – a Szent Korona értékrendje alapján – a nemzetgyűlés munkájának eredményeképpen.
Sólyommal tárgyalnának
Sólyom Lászlóval kezdeményeznek egyeztetést a Kossuth téri tüntetők. A demonstrálók szerint Sólyom László az egyetlen közjogi méltóság, aki képes lehet „az egyre mélyülő belpolitikai válság megállítására”. A tüntetők képviselői ezért találkozót kezdeményeznek az államfővel.
Ismert, közéleti személyiségek által aláírt nyilatkozatot olvastak fel. A kormányfőt távozásra felszólító nyilatkozatot többek között Balázs Fecó, Pataki Attila, Eperjes Károly, Fábry Sándor, illetve Grosics Gyula, Kárpáti György olimpiai bajnok vízilabdázó, Mészöly Kálmán egykori labdarúgó, illetve a Bojtorján együttes tagjai írták alá.
Egyik felszólaló szerint holnapra előzetes jelzések szerint 200 ezer tüntetőt várnak, akik 50 városból utaznak majd fel a Budapestre. A napközben 7000-8000 fősre duzzadt tömeg.
