A tér vasárnap este óta folyamatosan kormányellenes tüntetések színtere. Csütörtök délelőtt a Parlament előtti füves területen a Rákóczi szobor mellett néhányan még mindig aludtak a földön, volt aki nemzeti lobogóval takarózott, mások a sátrakban ettek.
A közterület-fenntartó emberei sárga mellényben az éjszaka szemetét takarították. Több sátorba hajléktalanok tértek be. Itallal kínálták a tüntetőket, akik viszonzásul szendvicseket adtak nekik.
Az egyik sátorban hatalmas cipókat, méretes krumpliszsákokat halmoztak fel, a mellette levő gulyáságyúban három-négyszáz embernek készítenek pörköltet.
Tucatnyi turistacsoport fényképezi folyamatosan a Kossuth téri csendéletet. A legnagyobb érdeklődést a Gyurcsány-kormánynak állított ravatal váltja ki. A koporsón kész kortárs installációt alakítottak ki a koalíciót becsmérlő, lemondásukat szorgalmazó rajzokkal, fotómontázsokkal, leveles üzenetekkel.
Több karszalagos szervező intőn figyelmeztette a söröző fiatalokat, hogy rejtsék el az üvegeket, mert a „média csak arra vár, hogy az ilyen felvételekkel eltorzítsa a nép igazi forradalmának tiszta üzenetét”.
Nevük és szervezetük elhallgatását kérő idősebb tüntetők – akik közül az egyiket professzor úrnak szólították társai – azt közölték a távirati iroda tudósítójával, hogy késő este „nagy érdeklődésre számot tartó bejelentés” várható. Addig – szavaik szerint – show-műsor lesz a Kossuth téren. Délig semmi erre utaló nem történt, üres a szónoki színpad is.
