Belföld

Erőszakkal fenyegetőztek a kormány ellen

Soha nem látott erőszakhullámot helyezett kilátásba egy ismeretlen, ha a kormány nem mond le szeptember 20-ig; a férfi elváltoztatott hangon egy, a Budapest Rádióhoz postán megküldött CD-n beszél minderről - tudatta az MTI-vel csütörtökön a rádió kommunikációs vezetője.

A rádió vezetése jelezte a rendőrségnek, hogy milyen felvételt kapott, a rendőrök ezekben a percekben tartanak a rádió felé a CD lemezért – mondta el Szondy Réka. Kiemelte: csütörtökön, fél héttől kezdődően az üzenet mondanivalójával, hangvételével, valamint annak politikai hátterével a rádióban kiemelten foglalkoznak a Demokrácia Rt. című műsorukban.

A Budapest Rádió által az MTI-nek eljuttatott felvételen a férfi magát a “Demokrácia Harcosai” nevű, általa országosnak minősített szervezet tagjának nevezi magát. Azt mondja, ha a kormány 2006. szeptember 20-ig nem mond le, “szembe kell néznie a nép haragjával, ezzel olyan láncreakciót indít el, amely felett már nem gyakorolhat hatalmat.” Hozzáteszi: készen állnak arra, hogy Párizshoz hasonlóan lángba borítsák Budapest utcáit.

A férfi szerint a Gyurcsány-kormány a választási ígéretekkel ellentétes döntéseket hozott, és a diktatúra irányába kormányozza az országot.


“Készek vagyunk soha nem látott erőszakhullámot indítani a jelenlegi hatalom ellen, hogy megvédjük a magyarok demokráciához való jogát” – közölte az ismeretlen, aki elmondta azt is, hogy szervezete csatlakozik a szeptember végére tervezett tiltakozó demonstrációkhoz.

Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az MTI-nek elmondta: a rendőrség elrendelte a nyomozást terrorfenyegetés bűntette miatt. Az ügyben szakértőket rendelnek ki.


A FigyelőNet birtokába jutott hanganyag alapján alább közöljük az üzenet teljes szövegét:

“A Demokrácia Harcosai elnevezésű szervezetünk nevében felszólítjuk a jelenlegi magyar kormányt, hogy 2006. szeptember 20-ig mondjon le! Ha nem tesz eleget felhívásunknak, szembe kell néznie a nép haragjával. Ezzel olyan láncreakciót indít el, amely felett már nem gyakorolhat hatalmat.

Készek vagyunk a párizsi események mintájára lángba borítani Budapest utcáit. Országos szintű szervezetünk csatlakozik a szeptember végére tervezett tüntetésekhez, és minden eszközzel megvédjük országunkat a zsarnokoktól.

A Gyurcsány kormány választási ígéreteivel ellentétes döntéseket hozott, ezzel kiváltva a nép haragját, és kétségtelen jeleit mutatta, hogy a diktatúra irányába kormányozza országunkat. Mindezt nem nézzük végig ölbe tett kézzel, hanem készek vagyunk soha nem látott erőszakhullámot indítani a jelenlegi hatalom ellen, hogy megvédjük a magyarok demokráciához való jogát!

Nem tűrjük tovább a hazudozást, ha a kormány nem mond le, lángolni fog Budapest!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik