A három részterület már „megérett a változtatásra”. Elsőként a rendőrség és határőrség összevonását említette, amelynek 2006. december 31-ig meg kell történnie. Mint mondta, az ország csatlakozása a schengeni övezethez „kikényszeríti” a két szervezet integrációját, még akkor is, ha lesznek olyan határszakaszok, ahol nem szűnik meg a határforgalom ellenőrzése.
Második területként említette a rendőrségi regionalizációt. Elkészült az első munkaanyag, amely egyelőre elvi síkon foglalkozik a regionalizációval, de még nincs konkrét döntés a régióközpontokról, annak vezetőiről, illetve arról, hogy hol lesz változás a kapitányságok, rendőrőrsök területén. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban arról állapodtak meg, hogy milyen feladatok várnak a régiós kapitányságokra, és ennek következtében milyen pluszfeladatok kerülnek esetleg a helyi szintekre. A regionalizációnak az a célja, hogy bizonyos vezetői szintek megszűnjenek, így forrás szabaduljon fel, amit visszaforgatnak a rendőrségbe.
A harmadik, a változtatás által érintett területként a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Rendőrtiszti Főiskola összevonását említette. Október 31-ig el kell készülnie az első vizsgálatnak, és 2007. július 31-ig végre kell hajtani az integrációt. Meg kell vizsgálni, milyen igény van a biztonság terén a rendőri képzésre, illetve a biztonságpolitikai szakértőkre, katonai felsővezetők és katonák képzésére. A politikus úgy vélte, reális a végrehajtásra kitűzött jövő júliusi határidő. Megjegyezte azonban, hogy sem az idei tanévben, sem – egy esetleges csúszás miatt – a következő tanévben nem szabad veszélyeztetni a tanulás biztonságát.
