Szigetvári Viktor ezzel cáfolta, hogy a népszerűsége mélypontján lévő miniszterelnököt „kivonnák” a korteskedésből. A kormányfő októberig nagyjából húsz napon keresztül napi négy településre látogat el és mond beszédet. A kampányfőnök elmondta: Gyurcsány csak azokat a városokat nem keresi fel, ahol behozhatatlan jobboldali előny van, illetőleg, ahová nem lesz ideje eljutni – ilyenek Debrecen, Zalaegerszeg, Szekszárd, Békéscsaba, Nagykanizsa.
Törekedtek azonban arra, hogy megyei jogú városok ne maradjanak ki a helyszínek közül, mert a választáson főként ezeknek a „megszerzésére” összpontosítanak. Szigetvári Viktor szerint a kampány végén nem jelent gondot, hogy a polgármestereket városaikon kívül kevéssé ismerik. Akkorra ugyanis a reklámokból fokozatosan összeáll a választók fejében egy kép arról, hogy milyen fejlődést értek el a szocialista vezetésű településeken.
