A gazdasági elit nyílt hatalomátvétele, a politikai elit lefejezése zajlik – jelentette ki nemrég a radikális baloldali nézeteiről ismert Szalai Erzsébet szociológus arra reagálva, hogy Gyurcsány Ferenc üzletembereket delegált a stratégiai kormányzati szervezetek élére. Ha elfogadjuk a hazai elitkutatás egyik emblematikus figurájának állítását, a privát szféra krémje sokkal komolyabb változásoknak néz elébe, mint mondjuk a rendszerváltáskor.
Az elitváltás megelőzte a rendszerváltást
Akkor ugyanis – bármennyire is meglepő első hallásra – viszonylag könnyedén vészelte át az átmenetet. Olyannyira, hogy „a magyar gazdasági vezetők döntő többsége, mintegy háromnegyede folyamatos, lépésről lépésre emelkedő karriert futott be a rendszerváltás ellenére is” – állítja Lengyel György, a Budapesti Corvinus Egyetem szociológiaprofesszora a magyar gazdasági elit változásáról írt egyik, néhány éve megjelent tanulmányában.
Ennek elsődleges oka, hogy ebben a körben még 1990 előtt megtörtént a kádercsere, vagyis az elitváltás megelőzte a politikai rendszerváltást. Részben azáltal, hogy a „krém” a nyolcvanas évek második felére, majd 1990-re erősen kicserélődött és megfiatalodott. Különösen igaz ez a pénzügyi és a minisztériumi vezetésre. Lengyel korábbi felméréseket említ, midőn még a vezetők több mint fele volt 50 év fölötti – ennek a korcsoportnak az aránya kétötödre csökkent a rendszerváltás idejére. A sikeres túlélési stratégia másik kulcstényezője a párttól való tudatos és sikeres eltávolodás volt: „a párttagság 1990-re elveszítette azt a kulcsfontosságú szűrő szerepét, amit korábban a lojalitás bizonyításában betöltött”.
Tabu a rendszerváltás előtti időszak
Noha a gazdasági vezetőkre fókuszáló elitreprodukció teóriáiból több hazai is létezik, személyes történeteket bemutató empirikus kutatásokkal korántsem lehetne Dunát rekeszteni. Vedres Balázs, a Közép-Európai Egyetem (CEU) oktatója szerint ennek oka az, hogy a hazai közgazdász- és szociológustársadalom nagyobbik részének szemében az időszak sajátos tabuként tűnik fel. A többség ugyanis a neoklasszikus elmélet interpretációjában tekint a rendszerváltásra: akkora szakadást tételeznek fel az államszocializmus bukása és a kapitalizmus „újraindítása” között, hogy egyszerűen nem fér bele a gondolkodásukba: a régi elit sohasem nézi tétlenül pozícióinak elvesztését.
Márpedig Vedres szerint a régi és az új rendszer között nem volt éles választóvonal, a karrierek többsége folyamatos maradt. Az államszocialista elit hatalmát jól érzékelteti, hogy az átmenet nagy részét képes volt a saját szája ízének megfelelően alakítani. A szociológus szerint utólag megállapítható, hogy az MSZMP utolsó elitje a gazdaságba „menekült”, például a nem sokkal korábban, 1987-ben kétszintűvé vált bankrendszer új intézményeibe. „Nem csupán a bankokat pakolták tele káderekkel a nyolcvanas évek véghajrájában, hanem sok kisebb vállalatot is” – állítja Vedres, aki szerint csak keveseknek adatott meg, hogy üstökösszerű pályát fussanak be. Utóbbiak közé sorolja Demján Sándort, napjaink egyik vezető magyar vállalkozóját, a TriGránit elnökét, aki egykoron – a Skála vezérigazgatójaként – az MSZMP Központi Bizottsága (KB) szövetkezetpolitikai munkaközösségének volt a tagja.
A gazdaságba menekültek a káderek
A nyolcvanas évek végén háttérbe szorult a párttagság jelentősége, miközben az érintettek a gazdasági érdekérvényesítés informális politikai csatornáit továbbra is igénybe vették. Akadtak természetesen ellenpéldák, akiknek történetei jellemzően nem torkolltak látványos sikerekbe. Ilyen például a Hajógyári-sziget eladásával reorganizálni próbáló Angyal Ádám, aki nem átallott közvetlenül a rendszerváltás előtt ringbe szállni az angyalföldi párttitkári pozícióért, s aki aktív korszakában is kapott hideget, meleget egyaránt. Egy Bozóki András nevű hetilapfogyasztó – későbbi kultuszminiszter – például így fogalmazott a 168 Órának írt olvasói levelében, a Fidesz 1989 októberében megtartott második kongresszusa után: „Hankiss Elemér akár róla is formázhatta volna az új kommunista nagyburzsoá mintapéldányát. Angyal menedzsertípusú vezető: erről sajátjának tekintett gyára munkásai beszélhetnének, akik alól eladja a szigetet.” Angyal Ádám vette a fáradtságot, és a Figyelőnek is vállalkozott a visszatekintésre. Határozottan elzárkózott viszont a beszélgetés elől Beck Tamás egykori kereskedelmi miniszter, vagy Tatai Ilona, a Taurus hajdani vezérigazgatója.
Tatai nagyvállalati vezetőként befutott pártkarrierje, szereplése az MSZMP Politikai Bizottságában (PB) „teljes mértékben egyedülálló jelenség a magyar, de megkockáztatható, hogy valamennyi szovjet-típusú rendszer történetében” – állítja Szakadát István és Kelemen Gábor a Karriertípusok és mobilitási csatornák a Magyar Kommunista Párton belül (1945-1989) címet viselő tanulmányban. Különösen annak fényében, hogy a Lengyel György által említett megfiatalodás dacára is a rendszerváltáskor a hazai gazdasági elitet döntő mértékben férfiak alkották. Tatai Ilona 1988 májusától 1989 júniusáig – tehát turbulens időkben – volt PB-tag. A vegyészmérnök végzettségű, fizikai munkásból felső vezetővé avanzsált vezérigazgató üzleti érzékét már a reformista testületben is megcsillogtatta, amikor – állítólag – nyíltan tiltakozott a veszteséges KGST-export ellen. Most azonban nem volt hajlandó nyilatkozni, így arról sem tudtuk megkérdezni, milyen kapcsolatban áll a jelenlegi miniszterelnökkel. Utóvégre 1999 és 2002 között választott tisztségviselője volt a Gyurcsány Ferenc érdekkörébe tartozó Altus Rt.-nek, amelynek – a cégbírósági adatok szerint – jelenleg is Jagiellowicz Györgyné, Tatai egykori Taurus-béli helyettese az önálló képviseleti joggal bíró igazgatója.
Készségesebbnek bizonyult Bábolna egykori első embere, Papócsi László, aki a nyolcvanas évek mezőgazdaságának alakulását nem csupán testközelből, hanem – miniszterhelyettesként – az agrártárca elefántcsonttornyából is nyomon követhette. Szintén közlékenyebb volt a többségnél és a Figyelő rendelkezésére állt Gellai Imre, a Danubius Hotels hajdani vezérigazgatója. Ő ugyan már a nyolcadik iksz felénél jár, de a pihenésről egyelőre nem akar hallani: amellett, hogy publikál és oktat, a magyar termál- és gyógyvízkincs hasznosításának középtávú fejlesztési stratégiáján dolgozik.
A velük készült interjút, illetve további részleteket a Figyelő legfrissebb számában olvashat.
