Belföld

Pokorni szerint kockázatos a kormánypártok egészségügyi programja

A Fidesz szerint "irdatlan kockázatot" vet fel a jelenleg kormányon lévő két párt egészségügyi programja. Ezt Pokorni Zoltán, a párt alelnöke mondta csütörtökön.

Úgy látjuk, hogy az MSZP az állami biztosítóktól az egymással versengő magánbiztosítók felé kívánja tolni a választóvonalat, miközben az SZDSZ kifejezetten a magánbiztosítók piaci versengésétől reméli az ellátást – közölte Pokorni Zoltán, újságírói kérdésre.

Kifejtette, hogy az MSZP programjában három pillérű egészségbiztosításról beszél: az egyik a gyakorlatilag biztosítás nélkül is járó életvédelem, a második az állam kezében lévő egészségbiztosító, és a harmadik pillért jelentik az egymással versengő magánbiztosítók.

“A kérdés az, hogy a jelenleg állami befizetés alapján, szolidaritás alapú társadalombiztosítás után járó szolgáltatást megkapom-e, mint beteg ember, vagy nem” – közölte Pokorni Zoltán, aki szerint az MSZP e szolgáltatás biztonságát kívánja megingatni.

A nagyobbik ellenzéki párt alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Szlovákiában másfél évvel ezelőtt 25 magánbiztosító jött létre, és azóta 19 csődbe ment. Kitért arra is, hogy az egészségügyi közgazdasági szemle e havi számában megjelent egy összehasonlítás arról, mennyit költ saját működési költségeire az állami biztosító és mennyit költenek a magánbiztosítók. A kimutatás szerint az állami egészségbiztosító esetében ez az arány 1,4 százalék, a magánbiztosítóknál pedig 15 százalék, és utóbbiak emellett még 26 százalékos piacszerzési jutalékot is felosztanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik