Belföld

Kóka: 2-3 milliárdos kár a közutakban

Az árvízi helyzet miatt a közutakban eddig 2-3 milliárd forintos kár keletkezett, ezért is üdvözlendő a kormány döntése, hogy a vis major pénzügyi keretet megnyitotta - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.

Szemtanúja volt az áradásnak? Felvételt is készített róla? Közölné őket lapunkban? Küldje be fotóit vagy mozgóképfelvételeit! fn@sanomabp.hu


A miniszter erről az után beszélt, hogy tárgyalt az Útinform, a Közlekedési Főfelügyelet, a HungaroControl, a Magyar Közút Kht. és a Mávinform képviselőivel. A közlekedési tárca első embere kiemelte, hogy a Paksi Atomerőmű és az ország legjelentősebb termelőüzemei, amelyek a Duna partján helyezkednek el, biztonságban vannak, és az azokhoz vezető utak járhatók.

Kóka közölte, hogy az M0-ás északi Duna-hídjának építését felfüggesztették, és megerősítette, hogy a dunaújvárosi híd kivitelezésével is leálltak az építők, ami várhatóan legalább háromhetes csúszást jelent az eredetileg tervezett átadási időponthoz képest. A miniszter utalt arra, hogy bár hétfő délután 15 órától a Duna magyarországi szakaszán megtiltották a hajózást, ám a szerbek délről beengedik a hajókat, ezért Magyarország ennek megakadályozása miatt felveszi a diplomáciai kapcsolatot a szomszédos országgal.

A bajai Duna-hidat hétfőn lezárták, hogy a gemenci természetvédelmi terület értékes vadállományát ki tudják menteni a szakemberek, mivel az előrejelzések szerint ha a Duna árhulláma elér oda, elárasztja a területet vízzel. Sajnálatos módon a meteorológiai előrejelzések országos átlagban 5-13 milliméteres csapadékot valószínűsítenek, ami azt eredményezheti, hogy a Duna tetőzése a vártnál több napra is elhúzódik – emelte ki a miniszter.

A 2-es főutat Sződligetnél, Vácnál és Gödnél lezárták, míg Budapest határa és a dunakeszi körforgalom között 7,5 tonnás súlykorlátozás van érvényben. Kritikus a helyzet a 11-es főúton, ahol útzár van Leányfalu és Tahi között, Dunabogdányban, Visegrád és Dömös, Basaharc és Pilismarót, valamint Esztergom és Tát között. Közúton nem közelíthető meg Tahitótfalu, Pilismarót, Dömös, Kisoroszi, Pócsmegyer és Szigetmonostor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik