Belföld

865 centiméternél tetőzhet a Duna

Kedden délután elérte a 860 centimétert a Duna vízszintje, de az emelkedés még tart. Szakemberek 865 centiméternél várják a tetőzést valamikor szerda hajnalban.

Szemtanúja volt az áradásnak? Felvételt is készített róla? Közölné őket lapunkban? Küldje be fotóit vagy mozgóképfelvételeit! fn@sanomabp.hu

Elérte az előre jelzett maximális magasságot, a 860 centimétert a Duna vízszintje Budapestnél kedden délután négy órakor, a vízszint azonban tovább emelkedik – közölte Grafjódi Gabriella, a Fővárosi Polgári Védelem sajtóreferense.

Magasabban lesz a tetőzés

A szakemberek szerint akár 865 centiméter is lehet a Duna vízmagassága a tetőzéskor. A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, pontosan még nem lehet megmondani, mikor éri el a legmagasabb szintet a folyam vízállása a fővárosban.

A becslések szerint valamikor szerdán hajnalban tetőzik a Duna Budapesten. Hozzátette, hogy a vártnál 2-5 centiméterrel magasabb vízszint várhatóan nem okoz nagyobb problémát a védekezésben, mint a korábban prognosztizált 860-as érték.

A Margitszigeten kedden 3500 homokzsákot építettek be, 15 ezret pedig előkészítettek. A helyszínen összesen 240 szakember és önkéntes dolgozik. A Római-parton 35 ezer új homokzsákot kellett beépíteni kedden, több mint 170-en dolgoznak a területen.

Grafjódi Gabriella tájékoztatása szerint a Római-parton elkezdték az úgynevezett ellennyomó medencék építését a gát oldalában. Ezzel a megoldással el lehet érni, hogy a gáton kersztülfolyó víz, összegyűjtve megakadályozza a további szivárgást.

Öt-hat nap kell a visszahúzódásig

A Budapestnél kedden éjszaka tetőző dunai árhullám becslések szerint öt-hat nap alatt apad az alsó rakpart szintje alá – jelentette ki budapesti sajtótájékoztatóján Reich Gyula vízügyi szóvivő.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője közölte, hogy a Duna 860 centiméteresnek várható legmagasabb vízállása pár napos apadás után csökken 800 centiméter alá, majd azt követően némileg gyorsabban süllyedhet a víz a rakpart 600 centiméteres szintjéig.

Kedden délután Szentendrénél tetőzik a folyó, ahol a Budapesten vártnál hamarabb apadhat a folyó vízszintje a “veszélyesnek” tekintett szint alá – tette hozzá Reich Gyula.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik