Belföld

Bizottsági nem az ügynökügyet módosító SZDSZ-es javaslatra

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága nem támogatta hétfői ülésén az SZDSZ állambiztonsági levéltárakról szóló, úgynevezett ügynöktörvényhez benyújtott, zárószavazás előtti módosító indítványát.

Az indítvány benyújtásával az SZDSZ célja az volt, hogy a törvényt még ebben a kormányzati ciklusban elfogadhassa az Országgyűlés. Fodor Gábor ügyvivő az MTI-nek korábban elmondta: az Alkotmánybíróság ügynöktörvénnyel szemben megfogalmazott kifogásait figyelembe vették a módosítás kidolgozásakor.

A javaslat szerint az átvilágítási törvény közszereplőkre vonatkozó felsorolását emelnék át a levéltári törvénybe, kibővítve az egyházi személyekkel, ezzel pontosan definiálnák a közszereplő fogalmát. Emellett tágítanák a levéltár számára átadandó iratok körét. A javaslat lényeges eleme, hogy történészekből álló bizottság őrködjön azon, hogy a nemzetbiztonsági szervek csak nagyon indokolt esetben tarthassanak vissza iratokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik