Belföld

Lezárult a nyomozás a törökbálinti robbanás ügyében

A rendőrség lezárta a nyomozást a törökbálinti petárdaraktár-robbanás ügyében: az összegyűjtött adatok szerint a raktárban a legelemibb biztonsági szabályokat sem tartották be, és a munkások éppen petárdát akartak készíteni, amikor a robbanás bekövetkezett.

2004. augusztus 5-én robbanássorozat történt a törökbálinti volt Mechanikai Művek területén lévő pirotechnikai raktárban, amely következtében a Pyro-Technik Kft. három munkatársa életét vesztette. A rendőrség lezárta a nyomozást, az ügyet vádemelési javaslattal megküldte a Pest Megyei Ügyészségnek – mondta Szabó Jenő ezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.

A gyanúsítottakat egy rendbeli, több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével, és egy rendbeli robbanóanyaggal visszaélés bűntett elkövetésével gyanúsítja a rendőrség. Mindkét cselekmény büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.


Az ezredes elmondta, hogy a cég jogellenesen tartotta fenn a telephelyet, jogellenesen építette át a raktárakat és szabálytalanul tárolta a veszélyes anyagokat, például a fekete lőport, valamint súlyosan megsértette a veszélyes anyagok tárolására vonatkozó normákat, az alapvető tűzvédelmi előírásokat. Mint mondta, a baleset „kódolva volt”. Hozzátette: a cég kijátszotta a hatóságokat egymás ellen.


A rendőrség rekonstruálta a történteket: a beszerzett bizonyítékok alapján az állapítható meg, hogy negyed órával a robbanás előtt egy megrendelő 90 darab petárdát rendelt a törökbálinti cégtől, ez azonban nem volt raktáron, és a peremartoni egységben sem volt belőle. Az alkalmazottak a társaság vezetőit erről tájékoztatták, és vélhetően az ő utasításukra láttak hozzá, hogy a törökbálinti telepen található feketelőporból maguk állítsák elő az igényelt árut. Szabó idézte a robbanástechnikai szakértő véleményét, aki szerint a tárolt anyag szabálytalan mozgatása – például dörzsölés, ütés, ejtés, vagy magas hőmérséklet együttes hatása – okozta az első, kisebb robbanást nem sokkal délután 5 óra előtt, és ez indította be a nagy robbanást, alig egy perc múlva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik