Belföld

Január 1-jétől igényelhető a nemzeti vízum

A speciális tartózkodási vízumot, az úgynevezett nemzeti vízumot 2006. január 1-jétől igényelhetik Románia, Horvátország, Ukrajna, valamint Szerbia és Montenegró állampolgárai – tájékoztatta pénteken közleményben az MTI-t a Külügyminisztérium.

Az új vízum bevezetéséről a külügyi tárca pénteken jegyzékben adott kiegészítő tájékoztatást a négy érintett ország budapesti nagykövetségének. A diplomáciai lépés előzménye, hogy a négy szomszédos ország nem emelt kifogást a nemzeti vízummal szemben – tudatta a külügyi tárca. A Külügyminisztérium 2005. október 5-én adott első ízben hivatalos információt a fenti országok képviselőinek a nemzeti vízum bevezetéséről. Ukrajna, Horvátország, valamint Szerbia és Montenegró azóta jegyzékben igazolta vissza a nemzeti vízum bevezetéséről szóló tájékoztatást.
A közlemény szerint a jegyzék átadásakor Gémesi Ferenc helyettes államtitkár azt hangsúlyozta, hogy e diplomáciai lépés szerves folytatása és kiegészítése az október 5-i tájékoztatásnak. Eszerint a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi törvény módosítása alapján a Magyar Köztársaság új, speciális tartózkodási vízumot – úgynevezett nemzeti vízumot – vezet be, amely többszöri beutazásra és három hónapot meghaladó magyarországi tartózkodásra jogosít.

A speciális tartózkodási vízumot – amelyet díjmentesen lehet igényelni – azon szomszédos ország állampolgárai kérhetik, akik amellett, hogy megfelelnek az ismert vízumkiadási feltételeknek, „a magyar nyelv megőrzése, ápolása, kulturális, nemzeti identitás megőrzése, az államilag elismert felsőfokú oktatásban való részvételen kívül oktatás, illetve tanulmányokkal összefüggő ismeretek gyarapítása érdekében, vagy a Magyarországon történő családegyesítést kivéve a családi kapcsolatok erősítése érdekében rendszeresen, kilencven napot meghaladóan folyamatosan kívánnak Magyarországra látogatni, illetve ott tartózkodni” – írja a közlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik