Belföld

Vizsgálják az akadémikusok levelét

Szakértők vizsgálják Kertész János akadémikus és közel kétezer kutató levelét, amelyet a miniszterelnöknek írtak az alapkutatásokra fordítható költségvetési forrás megemeléséről – közölte a kormányszóvivő hétfőn az MTI-vel.

„A kutatás-fejlesztés, és azon belül a kutatási alapprogramok ügye a magyar kormány számára kiemelt prioritás, éppen ezért kellő körültekintéssel és alapossággal kell körüljárni a kérdést” – mondta Batiz András. Hozzátette: amíg a szakértők ezzel a munkával nem végeznek, felelőtlenség lenne ennél többet mondani.

A kutatók nyílt levele szerint a tudományos teljesítőképesség veszélyben van. Utaltak arra, hogy Magyarországon, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, az alapkutatások döntően pályázati forrásokból működnek, és a meghatározó forrás az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) elnevezésű, a Magyar Tudományos Akadémia fejezetében megjelenő, önálló költségvetési tétel.


2002 óta az OTKA rendelkezésére bocsátott összeg nominálisan is jelentősen csökkent, de az inflációt és az áfatörvény változását figyelembe véve a csökkenés 37 százalékos – olvasható a nyílt levélben, amely örvendetesnek nevezi ugyanakkor, hogy ezzel szemben az alkalmazott kutatások és fejlesztések finanszírozását kezelő NKTH kerete a gazdasági teljesítőképesség fejlődésével jelentősen növekedett.


A levél aláírói szerint nem indokolható, hogy miközben a gazdaság jól működik, az innovációs lánc első, hosszú távon megtérülő elemét, az alapkutatást visszafejlesztik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik