Belföld

Hiányosságok az SZDSZ gazdálkodásában

Megvizsgálta, és több apróbb hiányosságot, illetve hibát fedezett fel az SZDSZ pénzügyi működésében az Állami Számvevőszék.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden hozta nyilvánosságra a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) 2003. és 2004. évi ellenőrzéséről szóló jelentését. A párt e két évben a párttörvényben előírt határidőben, meghatározott formában közzétette a pénzügyi beszámolóit. „A Magyar Közlönyben és az internetes honlapon megjelent beszámolók összeállítása során azonban sérült a számviteli törvény teljességre, valódiságra és következetességre vonatkozó elve” – írja az ÁSZ közleménye.


Mindkét évben elmulasztották ugyanis az önkormányzati ingatlanok kedvezményes használatával, valamint az ingyenes eszközhasználattal összefüggésben kapott nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások értékelését és a beszámolóban való szerepeltetését. A jelentés szerint az önkormányzati ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni hozzájárulás értékére az ÁSZ nem kapott információt, így a hiba mértéke nem volt értékelhető.


Kisebb hibák


A 2004. évi beszámolóban a valódi bevételeknél 180 ezer forinttal több tagdíjat közöltek; a kiadásoknál a pártalapítvány 595 ezer forint összegű alapítói vagyonának befizetését a számlarendi előírástól eltérően vállalkozás alapítására fordított összegként jelezték, az eszközbeszerzés összegéből – a pénzügyi beszámoló összeállítására vonatkozó rendelkezés pontatlansága miatt – kihagyták a főkönyvben szerepelt 1,069 millió forint értékű lízingdíjat. A feltárt hibák a bevételi, illetve kiadási főösszegre vetítve azonban nem minősültek lényegesnek – vélekedik az ÁSZ.


A beszámolási hibák részben a 2001. január elsejétől hatályos számviteli szabályozás hiányosságaiból fakadtak. A számviteli politikában a gazdálkodási változásokra tekintettel nem aktualizálták a beszámoló főkönyvi kapcsolatát meghatározó előírásokat. Az amortizációs politika keretében nem rendelkeztek a terv szerinti értékcsökkenés számviteli törvényben rögzített sajátos elszámolási szabályairól. A pénzkezelési szabályzat nem terjedt ki a banki átutaláshoz használt kódok kezelésére, a hozzáférés jogosultjainak és felelősségének meghatározására. Az értékelési szabályzat nem tartalmazta a részletes értékelési eljárásokat, módszereket és ellenőrzésének szempontjait.


A jelentés szerint a párt egyébként jól működő könyvelési procedúrája során – szabályozási hiányosságok miatt – a főkönyvben nem könyveltek nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásokat, nem számoltak el terv szerinti értékcsökkenést.


A főkönyvi számlákhoz rendelt analitikus nyilvántartásokat vezették, de a számviteli szabályozásokhoz képest hiányos volt az immateriális javak és tárgyi eszközök, valamint az elszámolási előlegek nyilvántartása.


Bizonylati rend szabálytalanságai


A bizonylati rend és okmányfegyelem követelményeit a számviteli szabályzatokban meghatározták, ennek megfelelően betartották az utalványozás és kötelezettségvállalás rendelkezéseit, összeférhetetlenségi korlátozásait. A pénzintézeti ügyfélterminál kezeléséhez kapott kódok használatáról a pénzkezelési szabályzatban nem rendelkeztek, de az átutalási gyakorlat megfelelő volt. A pártnál nem érvényesültek teljes körűen a számviteli törvényben rögzített bizonylati elv és fegyelem szabályai; a kiküldetéseknél, csoportos befizetéseknél hiányoztak a bizonylatolás előírt alaki és tartalmi kellékei.


Jogszerű pénzszerzés


A jelentés szerint a párt 2003–2004. évi tevékenységét a könyvviteli nyilvántartások adatai szerint jogszerű forrásokból fedezte. Jelentős bevételt szerzett tagdíjak, egyéb hozzájárulások és adományok címén; továbbá a tulajdonát képező eszközök értékesítéséből és bérbeadásából, szabad pénzeszközei kamatozásából, rendezvényszervezési és propagandatevékenységből, költség- és kártérítésből.


A tulajdonában maradt egyszemélyes kft.-vel pénzügyileg rendezett szolgáltatási kapcsolatban állt. A helyi önkormányzatoktól ingyenesen vagy jelképes bérleti díjjal igénybe vett ingatlanhasználattal összefüggésben a párttörvény előírásai ellenére nem állapították meg a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások értékét.


Szabálytalan gépkocsihasználat


A külföldi kiküldetéseket szabályzat szerint térítették, a párt tulajdonában álló gépkocsik futásteljesítményéről menetlevelet vezettek. A gépkocsik vezetésére két megbízási szerződést kötöttek, amelyekben fontos munkajogi-felelősségi kötelmeket nem határoztak meg. A magántulajdonú gépjárművek hivatali célú használatának költségelszámolási gyakorlata nem felelt meg az szja-törvény előírásainak.


A párt munkáltatói és kifizetői jogkörében határidőben teljesítette adózási-társadalombiztosítási kötelezettségeit. Az adók és járulékok bevallását és befizetését szabályszerűen teljesítették.


Működő belső ellenőrzés


A közlemény kitér arra, hogy a párt belső ellenőrzésének rendszerét a hatályos alapdokumentumokban szabályozták. A számvizsgáló bizottság az ügyrendben előírt éves munkaterv alapján működött. A bizottság mindkét évben véleményezte a gazdálkodási beszámolót, ajánlást tett a költségvetés elfogadására. A célvizsgálatoknál szabálytalanságot nem dokumentáltak.


Jó tanulók


A párt az előző ÁSZ-jelentés felhívására 2003. január 1-jei hatállyal kiegészítette számlarendjét. A kiküldetési költségek szabályszerű elszámolására tett intézkedések azonban eredménytelenek voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik