Belföld

Luxusprofit vagy erőműkontroll?

Orbán Viktor hétfőn ismét felszólalt a parlamentben, ezúttal a luxusprofit eltörlését kérve képviselőtársaitól. Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz elnöke most csak szélkakaskodik.

Orbán Viktor hétfői napirend előtti felszólalásában kifejtette: egy hét alatt a teljes elutasítástól bizonyos kompromisszumig jutottak el a kormányoldallal a luxusprofit kérdésében. „Egyetértés van abban, hogy luxusprofit létezik, ennek oka pedig a hosszú távú szerződések, illetve a verseny hiánya” – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: az energiahivatal adatai szerint például az erőművek 22 százalékos nyereséget produkálnak, ami a pártelnök szerint luxus. „Különbséget kell tenni a védendő tisztességes profit, és a luxusprofit között, amit le kell törni” – fogalmazott Orbán Viktor. Ennek módja véleménye szerint a verseny kiterjesztése, illetve – ha a kormány partner ehhez – hogy 2006 március elsejétől a kisfogyasztók számára csökkentsék a villamos áram díját.


Orbán az aktuálpolitika szerint dönt

Gyurcsány Ferenc válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy a volt miniszterelnök az állam és a piac viszonyának tekintetében mindig aktuálpolitikai érdekeinek megfelelően nyilakozik „2001 végén Orbán elnök úr miért szavazta meg, hogy szűnjön meg az állami kontroll szerepe az erőművek fölött?” – tette fel a kérdést a miniszterelnök. Hozzátette, az erőművek profitja ezt követően jóval nagyobb volt, mint a jelenlegi kormány alatt.


Orbán: kerekasztal a termelőkkel az energiaárakról

Orbán Viktor volt kormányfő a luxusprofittal kapcsolatban munkamegbeszélésre hívta a Magyar Villamos Művek és annak az öt nagy energiatermelő vállalatnak a képviselőit, amellyel a magyar államnak hosszú távú megállapodása van. Az egyeztetést csütörtökön 11 órakor tartják a parlamentben, ahol arról tárgyalnak majd, hogyan érhető el a luxusprofit letörése és a tisztességes profit biztosítása ezeknél a cégeknél – tákékoztatott Orbán. Megjegyezte: a politikusok között egy hét alatt egyetértés született abban, hogy „luxusprofit mégiscsak van”, s annak oka a hosszú távú energiavásárlási szerződésekben és a verseny hiányában rejlik. Emellett az EU bizottságának főigazgatósága hivatalos vizsgálatot kezdeményezett ezen hosszú távú megállapodások ügyében, és valószínű, hogy az unió versenykorlátozó szerződéseknek, vagy bújtatott állami támogatásnak fogja ezeket minősíteni – jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik