Ennek a hegemón szerepnek a bírálata ugyan végig jelen volt a Zsidó Közösségi Fórum (ZSKF) rendezvényén, azért a dialógus ennél szerteágazóbbra sikerült: a holokauszt szerepe a mában ugyanúgy terítékre került, mint a rendszerváltás utáni zsidó nyilvánosság, a közösségek jövője a XXI. században Magyarországon és a világban, vagy például Izrael Európa-képe. Heller Ágnes megnyitó előadásában úgy fogalmazott, nem egészséges, hogy egy központi szervezet képviseli az egész zsidóságot, amelyet történelmileg mindig a pluralitás jellemzett. “Vesszenek össze barátaim! – ajánlotta. Az Amerikában élő filozófus az aktuális vitákra utalva megjegyezte: nem a nemzetiségi lét, nem a vallás, hanem valami közös történelem köti össze az ide tartozókat, amely – akár a zsidó mentalitás, a zsidó szerep – a zsidó biblia olvasásából jön, s ezt hagyományozzuk gyerekeinknek.
Kibeszéletlen viták
E gondolatokkal összecseng az a nyilvánosan kerengő hír, hogy néhányan a zsidóság kisebbséggé nyilvánítását kezdeményezték a közelmúltban, amelynek érdekében hamarosan aláírásgyűjtés kezdődhet: közvetlen azután, hogy a Legfőbb Ügyészség leveszi napirendjéről egy magánszemély ezzel kapcsolatos feljelentését. A konferencia ötletadója, a Mazsihisz korábbi elnöke, Heisler András is azt mondta, hogy a magyarországi zsidóságot a maximum tízezres taglétszámú Mazsihisz hegemóniája és az újjáéledő zsidóság sokszínűsége jellemzi. Amikor azzal szembesítették, hogy leváltása miatti sértettsége beszélhet belőle, megjegyezte: ezt a közéleti fórumot még elnökként kezdeményezte egy éve, leváltása előtt.
Sokan tették egyébként szóvá, hogy bár 18 zsidó szervezet áll a Zsidó Közösségi Fórum mögött, a különböző súlyú szervezetek között nincs igazi párbeszéd, ezért a problémák kibeszéletlenségét, az elkülönülést az együttműködéssel kellene felváltani. Annál is inkább, mert 2005-ben Magyarországon a Mazsihiszen kívül is létezik zsidó élet. Erre válaszul Egri Oszkár, a Mazsihisz jogi képviselője visszautasította, hogy a szövetséget, amely bejegyzett történelmi egyház, nagyhatalmi attitűd vagy hegemón törekvés jellemezné. Szerinte a zsidóságot történelme során mindig a vallás tartotta meg, és a Mazsihisz nem tartja szerencsésnek a zsidóság nemzetiségi kisebbségbe való becsatlakozását. A zsidó kisebbségi önkormányzat megalakulását messzemenőkig ellenzik. De cseppet sem mellékesen sokan jegyezték meg a fórum eseményei során, hogy a Mazsihisz vezetése hivatalosan nem képviseltette magát a négynapos rendezvényen.
A többség nem vallásos
A 2004-ben alakult ZSKF a magyarországi zsidóság sokszínűségének bemutatása és a zsidó közösséget érintő kérdések megvitatása jegyében rendezte meg a négynapos tanácskozást. Ebbe belefért például Kovács András szociológus előadása a zsidóság társadalmi, szociális helyzetéről: eszerint – bár a Mazsihisz égisze alatt működő szervezetek csak mintegy 10 ezer tagot számlálnak, az általa 2000-ben készült felmérés szerint is 80-120 ezer közöttire tehető a zsidóság létszáma. A kilencven százalékuk tehát már nem vallásos, főleg a háború után született generáció, akik jó része kamaszként fedezte fel zsidóságát, amit a holokauszt okán – névváltoztatással, költözéssel, rejtőzködéssel – titkoltak el előlük, s a világ elől a szüleik. A rendszerváltással megteremtődött szabadság után most a helyüket keresték, keresik – ehhez közösségi tér kell.
A holokauszt máig tartó továbbélését mutatja az is, hogy a legutóbbi népszámlálás során alig 5-6 ezren vállalták nyíltan zsidóságukat, s a nemzetiséggé válás is a nyilvánosság elé való kilépés egy formája, de sokan nyilatkoztak úgy, ezen a módon esetleg vállalnák azt. A félelmek továbbéléséről szólt előadásában – amelynek a szervezők a Kilépés a holokauszt árnyékából címet adták – Popper Péter pszichológus, azt hangsúlyozva, hogy nem szabad, nem kell ebből az árnyékból kilépni. Ez sajnos kitörölhetetlen része a zsidó létnek, amelyet határozottabban, bátrabban kell képviselni a nyilvánosságban, s ezt kell az új generációknak felismerniük. Ehhez kell megteremteni a zsidó közélet új kereteit. Ez lehet a párhuzamosan erősödő antiszemitizmus elleni hatékonyabb fellépés eszköze is. A holokausztot tehát vállalni kell, mert megtörtént, amely akkor törlődik majd az antiszemitizmus szótárából, amikor magyar ügyként tudjuk kezelni, nem a zsidóság ügyeként.
Nyugaton nincs zsidóügy
A zsidóság európaivá válását nyújtotta 1989-ben a rendszerváltás, jegyezték meg többen, köztük az Itthon Európában cím alatt megszólaló, Franciaországban élő Karády Viktor és Kecskeméti Károly történészek, akik azt emelték ki, hogy Nyugat-Európában nincs zsidó ügy, a közéletben nincs jelentősége a felekezeti hovatartozásnak. Tudomásul veszik a zsidóság sokféleségét, ezért nem ütközött meg senki például azon, amikor Párizs érseke beavatása után a nyilvánosság előtt jelentette be zsidó származását. De erre mutattak rá a „Zsidó kérdéssel” számot vető kerekasztal résztvevői: Kovács András szociológus, Gerő András, Kende Péter és Gyáni Gábor történészek is, nyomatékosítva, hogy ez valamiféle kelet-közép-európai sajátosság. Már az a fórum érdekessége volt, hogy ezt a négy embert sikerült egy asztalhoz ültetni.
Az állam és az egyház viszonyának a nyilvánosság előtt forgó legújabb kérdéseiről mondta el Raj Tamás főrabbi, volt országgyűlési képviselő: az egyházak tagjaik iránti felelősségét lehetne növelni azzal is, ha az állam csak a közszolgálati és karitatív tevékenységét támogatná normatív alapon, így például a műemlékfenntartást, a szociális és egyészségügyi intézmények működtetését, míg a hitéleti tevékenység költségeit a hívek finanszíroznák, például az adójuk egy vagy több százalékával, de mégis saját döntésük szerint.
Heisler András, részben összefoglalóként, részben következtetésül jelentette ki: “A jövőnk a múltunk, determinálja az elégetett nagyanyám, dédanyám, ettől nem bírok megszabadulni, de nem is akarok”. Senki ne akarja tőlük elvenni az emlékezést. És bár ez nem került szóba, nem vált hangsúlyossá, ne feledjük azért: az internet korában a gondolatok szabad áramlásának olyan ereje van, amellyel hiba nem élni: kisebb tehát a felejtés veszélye.
