Belföld

Üdülőtelepülések állnak a bűnügyi toplista élén

A 274 hazai várost a bűnözés szempontjából rangsoroló listán az élen Siófok, Balatonföldvár, Zalakaros, valamint Visegrád, Tokaj, Szentendre áll – derült ki a HVG csütörtöki számából.

Míg a békésnek tűnő üdülőtelepülésekkel és turisztikai célpontokkal szemben a legtöbben inkább a nagyvárosokat és Budapestet várnák az élre, a statisztikai módszertan némi magyarázatul szolgálhat. A bűncselekmények számát ugyanis a rendőrség az állandó népességhez viszonyítja, és nem a városban élő, nyaraló, illetve az azon átutazó összes személyhez.

A rendőrségi lista szerint a legbiztonságosabb város a három és fél ezres Herend, ahol ezer lakosra összesen 9 bűncselekmény jutott. A négy és fél ezer lakosú Baktalórántházán pedig tízszer olyan veszélyes élni, mint a nem sokkal kisebb Pannonhalmán. A nyírségi településen 453, míg az apátságáról híres nyugat-magyarországi városban csak 43 bűncselekményt regisztrált a rendőrség.

A nagyobb városok között Szekszárd áll az élen, Budapest pedig a lista 17. helyén áll, ahol ezer lakosra 68 bűncselekmény jutott 2004-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik