Belföld

Meneszthetik a Fradi edzőjét

Az FTC Rt. igazgatótanácsa rendkívüli ülést tartott hétfőn, amelyen úgy döntöttek, hogy változásra van szükség a szakmai stábban. A Nemzeti Sport értesülése szerint ideiglenesen Verebes József veszi át László munkáját.

A hír minden bizonnyal azt jelenti, hogy megköszönik az eddigi vezetőedző, László Csaba munkáját, ám a konkrét személyi változásokról csak egy újabb igazgatósági ülés hivatott dönteni, amelynek időpontja még nem ismert.

A döntésről egyelőre László Csabát még nem értesítették, de szerződésének felbontására csak további vele való egyeztetés után nyílik módja a klubvezetőknek.

László Csabát 2004 nyarán Pintér Attila helyére nevezték ki a Ferencváros vezetőedzőjének, miután 2004 elejétől a válogatottnál Lothar Matthäus pályaedzője volt. Irányítása alatt az előző évben még bajnok és kupagyőztes gárda azok után, hogy ősszel bejutott az UEFA-kupa csoportkörébe (ott negyedik lett és nem jutott tovább) és az élen állt a téli szünetben, végül a bajnokságban és a Magyar Kupában is második lett.

A nyáron jelentősen meggyengülő csapat tizenegy forduló után jelenleg két győzelemmel, négy döntetlennel és öt vereséggel csak a tizenkettedik helyen áll. Mindössze három pont a csapat előnye a már kieső helyen álló, ám a Ferencvárost szombaton az Üllői úton 2-0-ra legyőző REAC előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik