Belföld

Januárban megkapják 13. havit a pedagógusok

Kifizetik a pedagógusoknak 2006.január 16-ig az elmaradt 13. havi bért. Az Országos Közalkalmazotti Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) ülésén a vonatkozó törvénytervezetet támogatta a szakszervezeti oldal - közölte Varga László, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke csütörtökön.

Az OKÉT a héten tartott ülésén vitatta meg a kérdést, és egyetértettek abban, hogy egy olyan törvénytervezet szükséges, amely a 13. havi bérekkel kapcsolatos anomáliákra és az ebből fakadó Alkotmánybírósági döntésre jelentene megoldást – mondta az érdekvédő. Így egy bonyolult eljárásmóddal ugyan, de a veszteség kompenzálódik – közölte, hozzátéve: a szakszervezeti oldal támogatta, hogy visszakerül a rendszerbe a 13. havi bér és hogy az első jogosultsági éve 2005 legyen, így 2006. január 16-ig kifizetik az elmaradt juttatást.

Akik 2005-ben joghátrányt szenvedtek el, megkapják a számukra ki nem fizetett 0. havi bért – magyarázta Varga László. Tájékoztatása szerint akik 2004-ben kikerültek a rendszerből, szintén hozzájuthatnak ahhoz az összeghez, amit a jogszabály változása miatt veszteségként kellett elkönyvelniük.

Az Alkotmánybíróság 2005. szeptember 12-i teljes ülésén részben megsemmisítette a 13.havi fizetésre való jogosultság feltételeit meghatározó törvényt, mivel alkotmányellenesnek találta, hogy a csak az kaphatja meg a juttatást, akinél a jogviszony egy meghatározott napon – január 1-jén – fennáll. Az Ab szerint a törvényhozó nem alkotta meg a megfelelő átmeneti szabályokat sem a 0. havi fizetéssé átalakításkor, így az új szabályozás 2004-ben hátrányosan érintette azokat, akiknek jogviszonya év közben szűnt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik