Belföld

Deutsch: legyen becsületes Gyurcsány

A fideszes Deutsch Tamás arra kérte fel a miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra adóbevallásait. Nyakó István, az MSZP szóvivője közölte: D. Tamás országgyűlési képviselő szerdán pénzügyjogból és számvitelből bukott meg, míg a csütörtökön jogból szerepelt le.

Tisztelettel arra kérem Gyurcsány Ferenc urat, hozza nyilvánosságra az adóbevallásait. Tisztelettel arra kérem Gyurcsány Ferenc urat, hogyha nincsen takargatnivalója, hozza nyilvánosságra a kifogástalan jogi körülmények között működő Altus Rt. és más az érdekeltségébe tartozó cégek adóbevallását – mondta a politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint ennek a nyilvánosságra kerülésétől „láthatóan fél” a miniszterelnök. „Nem mondom azt, hogy legyen bátor, legyen becsületes, az nehezebb” – tette hozzá Deutsch Tamás.

Deutsch Tamás szerint a miniszterelnök szerdai bizottsági meghallgatásán kiderült, hogy a kormányfő tulajdonában lévő Altus Rt-nek a Szalay utcai ingatlannal kapcsolatos ügyletei legkevesebb 247 millió 800 ezer forinttal gazdagították Gyurcsány Ferencet és cégét az állam rovására.

A fideszes politikus arra a kérdésre, hogy miért nem tesznek eleget a miniszterelnök felhívásának, és miért nem jelentik fel, ha törvénytelenségeket tapasztalnak, azt mondta: nem híve politikai viták kriminalizálásának, ugyanakkor majd elgondolkodnak a javaslaton.

Nyakó István, az MSZP szóvivője közölte: D. Tamás országgyűlési képviselő szerdán, a Gyurcsány-bizottság ülésén pénzügyjogból és számvitelből bukott meg, míg a csütörtöki sajtótájékoztatón jogból szerepelt le, hiszen aki állít, az bizonyít.

Az MSZP szóvivője úgy vélekedett, most már Deutsch Tamásnak a legfőbb ügyésszel van vitája, hiszen Polt Péter egy ízben már megvizsgálta a Fidesz vádjait és megállapította, hogy sem törvénytelenséget sem jó erkölcsbe ütköző dolgot nem talált Gyurcsány Ferenc üzleti ügyeiben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik