„A jelenlegi MSZP-SZDSZ-kormányzat teljesítménye alapján a jobboldalnak jó esélye van a győzelemre 2006-ban. Ami igazán veszélyt jelent a jobboldal győzelmére, az a Fidesz, és a Fidesz elnöke, Orbán Viktor, aki a lehetséges szövetségeseit tartja elsőszámú ellenségének” – mondta. A frakcióvezető hozzátette: a Fidesz nagyobb energiát fordít a jobboldali pártok ellehetetlenítésére, mint baloldali ellenfelének legyőzésére.
A Fidesz láthatóan nem vonta le a 2002-es választási vereség tanulságait, ugyanazzal a gondolkodással vág neki a 2006-os választásoknak, mint négy évvel ezelőtt – fogalmazott. Mint mondta, a Fidesz összetéveszti magát a jobboldallal, holott nem egyenlő azzal, s cselekedetei és megnyilvánulásai alapján nehezen minősíthető jobboldali pártnak.
A Fidesz szerinte teljesen figyelmen kívül hagyja a kétfordulós választási rendszer egyik alapvető szükségszerűségét, hogy a második fordulóban legyen kivel szövetséget kötnie, és egyedül kíván nekivágni a választásoknak. Az MDF pedig baloldali pártokkal nem fog szövetséget kötni. „Nincs nagy különbség aközött a párt között, amely földosztást ígér, és aközött, amelyik vissza akar államosítani” – fogalmazott.
