A rádió értesülései szerint a főigazgatói posztra kiírt pályázaton a nyertes orvosnak nincs egészségügyi menedzseri képzettsége. A Belügyminisztérium sajtóosztályán azt közölték, hogy azért választották ki Szilvásyt a posztra, mert övé volt a legjobb pályázat. A szakmenedzseri képzés pedig nem volt feltétel. A sajtószóvivő a rádió azon értesüléseit nem kívánta kommentálni, miszerint az eddig a határőrség főorvosaként dolgozó jelöltnek nem lenne meg a szükséges nyelvvizsgája.
A belügyminiszter még márciusban mondott fel a tudományos fokozattal rendelkező, háromdiplomás főigazgatónak, Bedros J. Róbertnek.
