Belföld

Simon-ügy: szabadlábon az elsőrendű vádlott

Megszüntette a Simon Tibor meggyilkolása miatt indult büntetőperben az elsőrendű vádlott előzetes letartoztatását a Fővárosi Bíróság hétfői tárgyalásán, így a négy közül már egyetlen vádlott sincs előzetesben.

A megismételt elsőfokú eljárásban a büntetőtanács úgy ítélte meg: a három és fél éve fogva tartott Galambos János esetében sincs szükség tovább az előzetes letartóztatásra, a tárgyalásokon való megjelenéséhez elegendő a házi őrizet is – mondta el a vádlott védője az MTI érdeklődésére. A másik három vádlottat még februárban engedte ki a Fővárosi Ítélőtábla.

Simon Tibor egykori ferencvárosi válogatott futballistát és soproni szakvezetőt 2002. április 21-én hajnalban a fővárosi Café Allure szórakozóhely előtt bántalmazták, és két nap múlva belehalt sérülésébe.

Az alapeljárásban a Fővárosi Főügyészség halált okozó testi sértés miatt emelt vádat, 2004. február 6-án kihirdetett elsőfokú ítéletében azonban a Fővárosi Bíróság társtettesként elkövetett emberölés miatt 12-10-10, illetve 8 éves szabadságvesztésre ítélte Galambos János elsőrendű vádlottat és a szórakozóhely három volt biztonsági őrét. Az elsőrendű vádlott az eljárás során elismerte a bántalmazás tényét, de tagadta, hogy meg akarta volna ölni Simon Tibort. A másik három vádlott ártatlanságát hangoztatta.

Galambos ügyvéd elmondta azt is, hogy az ügyben januárra tűzött ki új tárgyalást a Fővárosi Bíróság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik