Belföld

Fidesz: kampány helyett érdemi munkát!

A Fidesz azt várja a kormánytól és a miniszterelnöktől, hogy kampány helyett végezzen valódi munkát, tegyen a munkanélküliség csökkentése, az üzemanyagárak mérséklése érdekében, készítsen átlátható költségvetést – mondta Varga Mihály.

Az ellenzéki párt gazdasági kabinetvezetője szerint Gyurcsány Ferencnek szembe kell néznie a valós gazdasági helyzettel, le kell vennie a rózsaszínű szemüveget és átlátható költségvetéssel, valódi adócsökkentéssel kell segítenie a magyar gazdaságot. Varga elmondta: a kormánynak „három év totojázás” után végre el kell kezdenie érdemi döntéseket hozni.

Varga Mihály felhívta a figyelmet arra, hogy a 97 százalékban már teljesült az egész évre tervezett államháztartási hiány, és ebben az adatban már szerepel az a maradványelvonás is, amelyről a kormány augusztus elején döntött.

Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese úgy értékeli, hogy amiket Varga Mihály mondott, azok „olcsó, populista, majdhogy azt mondhatnám, szakemberhez méltatlan dolgok”. A politikus szerint az államháztartási hiány jelenleg az egyetlen olyan maastrichti kritérium, aminek Magyarország nem tud megfelelni – de még több év van erre. Populizmusnak nevezte, hogy Varga Mihály e hiány mértékét anélkül akarja csökkenteni, hogy megjelölné, mely társadalmi rétegektől, vállalkozói köröktől kell elvonni forrásokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik