Belföld

Orbán a 2006 utáni teendőkről beszélt Kőszegen

A Fidesz elnöke szombaton Kőszegen, jórészt fiatalok előtt fejtette ki nézeteit az Új Nemzedék Ifjúsági Találkozón. Kormányra kerülése esetén a Fidesz megvizsgálná a szabálytalan privatizációt, visszaállítanák az otthonteremtési programjukat és leszállítaná a diákhitel kamatát. A fiatalokat aktív közéleti részvételre szólította fel.

Kormányra kerülése esetén a Fidesz felülvizsgálja a szabálytalan privatizációs eljárásokat, ahol pedig szabályosan magánosítottak, de korrupció vagy más törvénytelenség érhető nyomon a háttérben, vissza kell venni a vagyont. Orbán Viktor szerint azokban az esetekben, amikor nem volt szabálytalan a privatizáció és nem volt korrupció sem, de nemzetgazdasági érdek, hogy az adott vagyontárgy állami tulajdonban legyen, azt kell mondani a tulajdonosnak, hogy adja vissza azt. “Nem kell kishitűnek lenni, mert ha egy kormány valakinek azt mondja, hogy legyen szíves adja vissza, annak nyomatéka van” – mondta Orbán Viktor Kőszegen.

A Fidesz elnöke a fórumon nem sorolta fel, hogy pontosan mely privatizált vagyonkörre gondol, szavai szerint ettől eltekint, mert nem akar “pereket akasztani a saját nyakába”. Orbán azonban több mint két órás beszéde során azt is kifejtette, hogy 2006-tól szándékukban áll otthonteremtési rendszerüket visszaállítani, a jelenlegi Fészekrakó-program megtartása és kifuttatása mellett, valamint a diákhitel kamatait is lecsökkentenék. Szavai szerint néhány olyan kiskaput bezárnak majd az otthonteremtési rendszeren, amelyre a jelenleg kormányon lévők kritikája rámutatott, de elgondolásukat továbbra is jónak nevezete.

Orbán Viktor ezen kívül elmondta, hogy továbbra is a legszigorúbb drogpolitika híve, hozzátette azonban, hogy nem a fogyasztókat, hanem a kábítószerrel kereskedőket kell büntetni. “Büszke vagyok arra, hogy a jelentős mennyiségű kábítószert forgalmazók a mi kormányzásunk idején akár életfogytig tartó büntetést is kaphattak, ez ma nincs így” – mondta.

Hangsúlyozta: a Fidesz számára nagy lehetőség a 2006-ban először szavazó 400 ezer fiatal, akiknek körében szavai szerint a Fidesz támogatottsága 75-80 százalékos. Ezért arra kérte a fiatalokat, hogy keressék egymást, alkossanak közösséget, alakítsák ki és bátran képviseljék saját véleményüket. A Fidesz elnöke szerint 2006-ban a választásokon minden eddiginél nagyobb, 80 százalékot is elérő lesz a részvételi arány, ennek érdekében szavai szerint hárommillió embert kívánnak aktivizálni oldalukon.


Képünkön Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke beszél a Nemzedéki konzultáció című fórumon, amelyet az Új Nemzedék Ifjúsági Fesztivál keretében rendeztek Kőszegen, a Béri-Balogh Ádám iskola tornatermében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik