Belföld

Nem elfogult a fővárosi főügyész Kulcsár-ügyben

Újabb fordulat a Kulcsár-jegyzőkönyvek ügyében: a Legfőbb Ügyészség (LÜ) hétfőn elutasította a K and H-ügy egyik gyanúsítottjának és védőjének indítványát az ügyben eljáró Fővárosi Főügyészség kizárására.

Dobos Gabriella, az LÜ szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a Legfőbb Ügyészség elutasította a Fővárosi Főügyészség kizárására tett indítványt, mert alaptalannak tartotta azt. Az indoklás szerint az indítvány nem volt tényekkel, adatokkal alátámasztva, így alaptalan, hogy a fővárosi főügyész elfogult lenne. Ráadásul maga az érintett is úgy nyilatkozott, hogy nem tartja magát pártosnak.

A Kulcsár-ügyben eddig eljáró Fővárosi Főügyészség elfogultság miatti kizárását Kerék Csaba és védője múlt pénteken arra hivatkozva indítványozta, hogy az ügy elsőszámú gyanúsítottjának, Kulcsár Attilának az egyik kihallgatásáról készült jegyzőkönyv, illetve a vallomástételről készült és a napokban nyilvánosságra került videofelvétel között „lényegi, tartalmi eltérések is vannak”, amelynek okát ki kellene vizsgálni.

A beadvány – többek között – tartalmazta, hogy a valóságtól eltérő tartalmú jegyzőkönyv keletkezésének felelősei között felmerül a kihallgatást vezető és ma már a főügyészség élén álló Ihász Sándor tevékenysége. Kerék Csaba és védője szerint ebben a helyzetben indokolt, hogy az ügyben eddig eljáró Fővárosi Főügyészség helyett a Legfőbb Ügyészség kijelölése alapján egy másik ügyészség döntsön a vádemelés kérdésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik