Belföld

Kerék Csaba szembemegy Kulcsárral

Kerék Csaba, egy reggeli televíziós műsorban azt mondta, hogy Kulcsár Attila állításával szemben nem tudott arról, hogy bűncselekményből származik az a pénz, amit a Kulcsárhoz köthető off-shore cégtől kapott és kezelt.

Törvényes volt

Kulcsár Attila ügyészségi kihallgatása törvényes, szakszerű és eredményes volt, a vádhatóság felháborítónak tartja és visszautasítja a rá nézve rágalmazó jellegű nyilatkozatokat – közölte a Fővárosi Főügyészség. A közlemény szerint a Kulcsár-ügyben tudatos politikai hátterű támadások érik az ügyészséget, amelyekkel a sajtó nyilvánossága előtt nem vitatkoznak az eljárásban részt nem vevő, nemcsak szakmai szempontokat mérlegelő személyekkel.


A K and H-ügyben sikkasztással gyanúsított Kerék Csaba, a Britton Kft. ügyvezető igazgatója a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában elmondta, névazonosság volt a Britton Kft. és a Britton Llc. között, de jogilag különálló a két cég. A Britton Kft. a magyarországi tevékenységet végezte, a Britton off-shore köthető Kulcsár Attila személyéhez. Szoros befektetői kapcsolat volt a két cég között, ebből is adódik a névazonosság, de ez a kapcsolat nagyon jól ellenőrzött és kontrollált rendszeren alapult. A Britton Kft. által kezelt összegek körülbelül harminc százalékát a Britton off-shore hozta, a kérdés szerinte az, hogy ez a bizonyos befektetett összeg a pénzmosás tárgyává válhatott-e.

Kulcsár Attila azt vallotta, tájékoztatta Kerék Csabát az ügyfelek befektetési szándékairól és ügyleteiről, aki ezek után tanácsokkal és instrukciókkal látta el őt. Kulcsár ügyészségi kihallgatásából az derül ki, hogy Kerék volt a sikkasztássorozat értelmi szerzője és állítólagos irányítója. Kerék erre azt mondta, hogy nincs tartalom az állítás mögött, az alapügyletek, maga a sikkasztás egy jól dokumentált, zárt rendszerben történt, ott külső szereplők, maximum eszközként szerepelhettek, tehát befolyásolni azt a rendszert kívülről senki sem tudta, még egy Britton off-shore sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik