A kormányszóvivő elmondása szerint 3677 sms és 776 elektronikus levél futott be arra a kérdésre, hogy “Ön jó megoldásnak tartaná, ha a kereskedőknek januártól az új árak mellett az áfa-csökkentés előtti, régi árat is fel kellene tüntetniük?”.
Mesterházy Attila, az ifjúsági és szociális minisztérium politikai államtitkára a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a 25 százalékos áfakulcs jövő év január elsejétől tervezett ötszázalékos csökkentésével a kormánynak a versenyképesség fokozásán túl az a célja, hogy a változtatás a fogyasztók zsebét gazdagítsa.
Ezért a kabinet folyamatosan gondolkodik azon, hogy a piaci versenyen túl milyen eszközökkel ösztönözheté e cél megvalósulását.