Belföld

BÉT: változatos előrejelzések

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX 18 290, 96 ponton nyitott hétfőn, amely 0,26 százalékos gyengülés a pénteki záráshoz képest. További emelkedést és negatív korrekciót egyaránt jeleztek a napra az MTI által megkérdezett szakértők.

Pletser Tamás, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője emelkedésre számít, bár hozzátette, hogy kiszámíthatatlanok a piaci körülmények, így inkább csak “jósolni” lehet. Úgy tűnik azonban, hogy továbbra is áramlik a pénz régióba, továbbá az amerikai piacok is jól teljesítettek, ami szintén fűtheti az optimista hangulatot – mondta az elemző.

Deák Balázs, az Inter-Európa Bank elemzője a pénteki “durva” emelkedés után mindenképpen negatív korrekcióra számít. Várakozása szerint a korrekció valamennyi blue chipet érintheti, de különösen a Molt és az OTP-t, és összességében 100-200 pontos index-csökkenést tart valószínűnek.

A BUX pénteken 782,55 pontos, 4,46 százalékos emelkedéssel, újabb történelmi csúcson, 18 337,88 ponton zárt. Valamennyi vezető részvény erősödött a kiugróan magas, 31,3 milliárd forintot meghaladó forgalomban, az OTP és a Mol történelmi csúcson zárt.

A Mol forgalma volt a legnagyobb, közel 15 milliárd forint értékben forgott a papír. Az olajipari részvény 16 000 forinton zárt, ez 700 forinttal, 4,58 százalékkal magasabb a csütörtökinél.

Az OTP forgalma meghaladta a 9,5 milliárd forintot. A bankpapírért 7288 forintot adtak záráskor, 403 forinttal, 5,85 százalékkal többet, mint az előző nap.

A Matáv árfolyama 24 forinttal 937 forintra, a Richteré 1200 forinttal 28 000 forintra emelkedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik