Belföld

Tajvanon az újraegyesítésről is tárgyalnak

A tajvani miniszterelnök Chen Shui-bian tárgyalásokat kezdett a kisebbik ellenzéki párttal országa és Kína kapcsolatáról. Chen egy nyilatkozatában az újraegyesítés lehetőségét sem zárta ki – írja a BBC.

James Soong, az ellenzéki PFP-párt (People First Party) vezetője kezdeményezte korábban a tárgyalásokat, hogy a kért politikai csoport egyességre jusson Kína ügyében. Mint ismeretes, Tajvan a második világháború után szakadt le az anyaországról. Akkor a Kuomintang követői a kommunista-párt elől menekültek a szigetre, s Kína a mai napig nem kívánja elismerni a demokratikus országot. Olyannyira nem, hogy minden egyes tajvani választás során a kínai hadiflotta nagy része felvonul a sziget előtt, megsértve a “kampánycsendet” és demonstrálva az anyaország erejét.

Az PFP, amely a kínai kormányzat támogatását élvezi, megalakulása óta az újraegyesítést támogatja, míg Chen Shui-bian Demokrata Pártja a függetlenedés híve. A legnagyobb ellenzéki párt, a Kuomintang azonban félelmét fejezte ki, hogy a kisebbik párt könnyen az egyesítés felé terelheti a kormányzatot. A két oldal a tervek szerint a béketeremtésről, a nemzet védelméről, valamint a sziget régi és új lakói közti nézeteltérések elsimításáról tárgyal majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik