Belföld

Felfedték Putyin egyik befolyásos kémtársát

Közös kémmúlt fűzi Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz a Dresdner Bank oroszországi egységének vezetőjét, Mathias Warnigot – jelentette az orosz Vedomosztyi csütörtöki számában.

Az 1980-as évek második felében Putyin a szovjetállambiztonsági szolgálat, a KGB tisztjeként szolgált Drezdában – emlékeztet az orosz üzleti lap, amely szerint Warnig a Berlini Fal 1989-es leomlásáig a keletnémet Stasi őrnagyaként, majd pedig egy KGB-sejtben, egy tanácsadócég fedezete alatt segített Putyinnak nyugati ügynököket verbuválni, a Stasi hálózatának átvétele céljából.

A Szovjetunió összeomlásának évében, 1991-ben Putyin a szentpétervári városháza külügyeinek élére került. Warnig pedig megnyitotta a Dresdner Bank képviseletét. Ennek helyébe később a BNP-Dresdner lépett, amely az 1990-es évek második felére már az orosz piac fontos szereplőjévé vált, tanácsokat adva az orosz Gazpromnak és a német Ruhrgasnak is. Miután Putyin elnök lett, Warnig utánament Moszkvába az oroszországi Dresdner Bank Rt. elnökeként. Ez 2003 nyarán összeolvadt a Dresdner beruházási egysége, a Dresdner Kleinwort Wasserstein (DrKW) oroszországi képviseletével. Ezután Warnig a Dresdner egész oroszországi tevékenységének élére került.

A DrKW főszerepet vállalt a Gazprom eurokötvényeinek 2003-as elhelyezésében, s a félállami monopólium 2004 októberében felkérte a tanácsadóként a teljesen állami Rosneft olajcéggel való fúziójához. Két hónappal korábban az orosz igazságügyi tárca a DrKW-t fogadta fel a mérhetetlen adóhátralékkal sújtott YUKOS olajóriás főegysége, a Juganskneftegaz felértékelésére. A 17-18 milliárd dolláros főérték mellett a DrKW kihozott egy 10,4 milliárdos “ultrakonzervatív” becslést is, ami már többé-kevésbé megfelelt a végrehajtóknak.

Végül a Juganskot az ismeretlen Baikalfinansgroup strómancég szerezte meg egy vitatott kényszerárverésen, majd a Baikal a Rosneft ellenőrzése alá került. A Gazprom-Rosneft fúziót viszont késlelteti az a kihívás, amelyet a Jukosz egy amerikai csődbíróságon (még az árverés előtt) intézett a Jugansk-ügylet résztvevői ellen. A Gazprom mindenesetre e hónapban igazgatótanácsi tagjának jelölte Warnigot, aki a Vedomosztyi szerint olykor manapság is együtt vacsorázik Putyinnal az elnöki rezidencián – jegyezte meg a Vedomosztyi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik