Schillinger Erzsébet, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke pénteken elmondta, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnök a legrövidebb időn belül kijelöli az új Monetáris Tanács-tagok kinevezésének időpontját, miután megkapja a komplett előterjesztést, ez azonba péntek estig nem érkezett meg hozzá.
A jegybank elnöke a jövő hétre elkészíti írásos véleményét a monetáris tanács tagjainak kinevezésével kapcsolatban, akik ezt követően kaphatnak megbízatást a köztársasági elnöktől – közölte Batiz András a kormányszóvivői tájékoztató után pénteken.
„A Köztársasági Elnöki Hivatal és a Miniszterelnöki Hivatal között megköttetett szóbeli megállapodás szerint írásban is csatoljuk a kinevezési okirathoz a jegybankelnök véleményét, ez valamikor a jövő héten meg fog érkezni” – mondta a kormányszóvivő.
Batiz szerint a tagok kinevezésének nem volt határideje, a miniszterelnök nem tett kísérletet arra, hogy felgyorsítsa a jelölés folyamatát.
A bejelentés alapján szinte biztosra vehető, hogy az új tagok nélkül dönt a Monetáris Tanács hétfői ülésén az alapkamatról. A vélhetően bátrabb kamatcsökkentő politika mellett álló új tagokkal kiegészülve azonban a következő (négy hét múlva esedékes) jegybanktanácsi ülésen már jelentősebb kamatvágás is szóba jöhet.
A miniszterelnök január 31-én nevezte meg jelöltjeit a Monetáris Tanácsba, Neményi Juditot, Bánfi Tamást, Csáki Csabát és Bihari Pétert, miután aznap egyeztetett a jelöltekről Járai Zsigmonddal, a Magyar Nemzeti Bank elnökével.
Az MNB elnöke a jelöltek megnevezését követően közleményben rögzítette, hogy véleménye szerint nincs szükség arra, hogy a Monetáris Tanács létszámát kilencről tizenhárom főre bővítsék. A tanács ma is a törvényeknek megfelelően működik, a tizenhármas létszám értelmetlenül sok, nehezíti a működést.
A jegybank elnöke kifogásolta a módot, ahogyan a véleményét kérte a miniszterelnök: a kinevezések nem felelnek meg az érvényes jegybanktörvény azon pontjának, amely szerint a miniszterelnöknek ki kell kérnie az MNB elnök véleményét. Nem nevezhető véleménykikérésnek az az eljárás, amelyben az MNB elnökét egy órával a nyilvános bejelentés előtt, véleményét figyelmen kívül hagyva, tájékoztatja a miniszterelnök a jelöltek személyéről – jelenti ki közleményében Járai Zsigmond.
