A cégek nagy része tovább dolgoztatja alkalmazottait, mint a törvényben meghatározott munkaidő. A probléma uniós szinten is komoly gondokat okoz - derül ki a Világgazdaság írásából.
Valóságos fordítási válság fenyegeti az uniós bürokráciát, ezért az illetékes biztos elrendelte: egy átlagos bizottsági közlemény nem lehet hosszabb 15 oldalnál. Az eddigi átlag: 32 oldalnyi szakzsargon.
A héten újabb 200 uniós kis- és középvállalkozói pályázatot bírálnak el. A beruházásösztönzési program pályázatainak értékelése júniusban kezdődik. Forráshiány miatt egyetlen jó pályázatot sem utasítanak el, de „kijárt" támogatás nincs - írja a Világgazdaság.
Csütörtök reggel technikai korrekcióban kismértékben csökkent a határidős nyersolaj ára a szabadpiacon, befektetők azonban úgy vélik, hogy az alacsony amerikai benzinkészletek fölötti aggodalom ismét felfelé hajtja majd az árakat.
Mintegy hétszázezer főre tehető azon foglalkoztatottak száma, akik nem adóznak munkajövedelmük után. Ez valószínűleg minden eddigi óvatos becslést felülmúl Magyarországon – derül ki a Magyar Hírlap cikkéből.
Az egyszerűsített vállalkozói adó nem sérti az uniós jogszabályokat – számol be a Népszabadság Király László György, az APEH elnökének szerdai, győri sajtótájékoztatójáról.
A biztosítási ügynökök, alkuszok, közvetítők nyilvántartására a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete közvetítői regisztert állít fel fél éven belül – a munka már elkezdődött, írja a Népszabadság.
Az idei bordeaux-i borvilágversenyen fényes sikert arató magyar borok közül ez, az osztálynévsorban az első, eleganciája miatt kaphatta az aranyérmet alighanem.
A korábbi évek gyakorlata szerint júliustól júliusig tartott egy gázárév, s a fordulónap közeledtével egyre több volt a találgatás, mekkora lesz a drágulás - olvasható a Népszabadságban.
A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából a legkisebbek szórakoztatásról gondoskodó egész napos programokat szerveznek több minisztérium közreműködésével az ország 19 pontján, 2004. május 30-án. A Kormány fontosnak tartja, hogy az utazási költség ne lehessen akadálya annak, hogy a rendezvényeken minél több gyermek részesülhessen tartalmas élményben, ezért a MÁV és a Volán járatait gyermekek és kísérőik a gyermeknapon ingyen használhatják. Az országos pr
Marsi Erikát, a HVB Bank Rt. főosztályvezetőjét nevezte ki Medgyessy Péter miniszterelnök a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) főigazgatójává ; az igazgatói kinevezés hat évre szól - jelentette be Gál J. Zoltán, a kabinet szerdai ülését követő tájékoztatón, Budapesten.
A milánói államügyészség bűntető eljárást kezdeményezett a csődbe jutott Parmalat élelmiszeripari konszern alapítója, Calisto Tanzi, a csoport 28 vezetője, valamint a Bank of America olaszországi leányvállalata, a Deloitte & Touche és a Grant Thornton könyvvizsgáló cég korábbi olasz irodája ellen.
Az eva nem sérti az európai uniós szabályokat, bár kétségtelen, hogy ez az adózási megoldás újszerű - mondta az APEH elnöke szerdai sajtótájékoztatóján Győrött.
Kapnak kártérítést a beledi földrengéskárosultak, ha élő biztosítással rendelkeznek, s abban szerepel a földrengés-kockázat - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége lakásbizottságának vezetője szerdán az MTI kérdésére.
Sokadszorra szalad bele az egészségügyi kormányzat az Alkotmánybíróság tőrjébe. Ezúttal a gyógyszerárak befagyasztása akadt fenn a rostán. A büdzsének 20 milliárdjába kerülhet a döntés.
A miniszterelnök tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság döntését a gyógyszerárak ügyében, de mint mondta, egy tapodtat sem hajlandó visszalépni, és mindent megtesz annak érdekében, hogy valamilyen módon sikerüljön reális gyógyszerárakat kialakítani.
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, ismertebb nevén a Skanzen Színházi esték című programsorozatának nyitóakkordja a MÁV Szimfónikus Zenekar közreműködésével megrendezett Szent Iván esti koncert lesz.
John Ashcroft igazságügy-miniszter és Robert Mueller FBI–igazgató közös sajtótájékoztatót tartott annak kapcsán, hogy az Egyesült Államokban újabb terrortámadás veszélyétől tartanak. A BBC közlése szerint a két hivatalnok egy nemsokára a sajtónak eljuttatandó jelentésről beszélt, amely arról számol be, hogy a terroristák legkésőbb a nyáron egy nagyobb támadásra készülnek az USA területén.
A mozi, a mozizás ünneplésére szervezett júniusi eseménysorozaton kilenc forgalmazó filmjei láthatóak 21 város 45 mozijának 241 vetítővásznán - mondta a rendezvényt szervező cég munkatársa szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A magyar népesség 8-9 százaléka szenved csontritkulásban, tehát népbetegségről van szó - jelentette ki Lakatos Péter orvosprofesszor, a Magyar Oszteológiai Kongresszus szerdai balatonfüredi megnyitóján.
A magyarországi pályázók közül Pécsnek van a legnagyobb esélye arra, hogy 2010-ben Európa kulturális fővárosa legyen - mondta a város alpolgármestere a baranyai megyeszékhelyen szerdán.
Tavalyi forgalmát tekintve a tőzsdén jegyzett osztrák olaj- és gázipari konszern, az OMV lett ismét Ausztria legnagyobb cége, hajszállal megelőzve a második helyezett Rewe Austriát. Az OMV tavalyi forgalma 7,644 milliárd euró volt, és ezzel megőrizte 2002. évi vezető helyét az osztrák cégek között.
Ha az EU-tagországok nem hoznak erélyes intézkedéseket, nem fogják elérni a megújuló energiaforrások felhasználási arányának növelésére kitűzött céljaikat - figyelmeztetett szerdán az Európai Bizottság.
Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet véleménye szerint a világ még veszélyesebb lett, amióta az Egyesült Államok megindította harcát a nemzetközi terrorizmus ellen, amelynek árnyékában több millió embert értek sérelmek az egész világon.