Politika 2004 – váltások éve

Alig egy hetet adott a tavaly szilveszteri macskajaj kikúrálására Medgyessy Péter, január első napjaiban nyilvánosan is megerősítette, hogy a megszaladt államháztartási hiány miatt beáldozza pénzügyminiszterét. Tekintettel arra, hogy a legújabb kori magyar történelemben e bársonyszék tulajdonosai majdnem olyan gyakran

váltogatják egymást, mint a legalább annyira sikeres magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitányai, inkább a bejelentés második felére kapták fel a fejüket azok, akiknek fontos, hogy kinek a zsebében lapul az adósságlevelekkel kitapétázott államkincstár kulcsa. A miniszterelnök ugyanis Gyurcsány Ferenc sportminiszteri kinevezése után ismét maga mögé nyúlt, és saját csapatából ültetett valakit maga mellé. Draskovics Tibor nem sokat teketóriázott a bemutatkozással, a nevével fémjelzett megszorító csomaggal intézte el, hogy a gazdasági élet szereplőin kívül a teljes lakosság is rögtön megismerje a nevét.

A meglepetés erejével

Mindez már jócskán átnyúlt a nehezen megszokott évértékelési szezonba. Orbán Viktor anekdotáiból, történelmi kitekintéseiből és hasonlataiból futná egy kerület összes általános iskolájának március 15-ei ünnepségére, míg Medgyessy Péter beszéde leginkább az április

elsejét jutatta a döbbenten hallgatók eszébe. A „tematizáljuk a közéletet” versenyt elsöprő fölénnyel nyerő miniszterelnök közjogi javaslatai legfőbb „eredményeképpen” ismét olyan „szezonjuk” lett a politológusoknak, hogy alig győztek menekülni a kamerák elől.

Mint a rosszgyerekek a Télapó „na jó voltál?” kérdését, úgy várják a politikusok egész évben azt a napot, amelyen meg kell tenniük vagyonnyilatkozatukat. Nem is csoda, hiszen kínos ez mindenkinek, aki igazat mond, annak azért, aki meg nem, annak azért.

Uniós csatlakozásunk „mámora” ugyan még elhomályosította, hogy Budapest főpolgármestere saját maga ellen tüntetett, az európai parlamenti képviselői választások közeledtével azonban egyre nőtt az árokásás lendülete, és hamarosan új fegyverek is előkerültek az elásottakkal együtt. Az érdemi kérdéseket szlalompályaként kerülgető politikai erők összecsapásának eredménye jókora fricskát jelentett a szocialista pártnak, mely több mint 13 százalékkal maradt el a Fidesz mögött, miközben a pozícióin valamelyest javító SZDSZ és az újra önálló pártként bemutatkozó MDF képviselői is örömmel konstatálhatták, lesz kinél lakni, ha Brüsszelben nyaral a család.

Pártpreferenciák Összességében érezhetően csökkent a Fidesz szavazótábora az év folyamán, valamelyest növelte támogatottságát a szocialista párt, míg a két kisebb parlamenti pártnak nem sikerült érdemben növelnie szavazói bázisát. Januárban a legtöbb közvéleménykutató cég 8-12 százalékos különbségről számolt be a teljes népesség körében a két nagy párt párharcában. Az év első felében ez a szám tovább növekedett s csupán nyár elejére lett ismét egyszámjegyű – ám a dolog pikantériája, hogy az ekkor zajlott európai képviselői választásokon a Fidesz 13 százalékot vert riválisára. Az MSZP-n belüli hatalmi harcok és a kormányváltásból fakadó bizonytalanság újra Orbán Viktor pártjának kedvezett, mely jelentősen tudta növelni előnyét. Az ősz aztán már a szocialistáké volt, előbb Gyurcsány Ferenc kormányának megalakulása, majd a baloldal számára kedvező eredménnyel záruló népszavazás nyomán decemberre öt százalék alá csökkent a két nagy párt közötti különbség. Noha az SZDSZ és az MDF is sikerrel zárta az európai parlamenti képviselőválasztást, egyik sem lehet biztos abban, hogy elérné az öt százalékot, ha most vasárnap lennének a választások. A szabad demokraták népszerűsége egész évben három és öt százalék között mozgott, míg a demokrata fórum támogatóinak aránya a teljes lakosságon belül egy és három százalék között ingadozott.

Nyári helyezkedés

Bár az MSZP háza táján sokan hangoztatták, s néhányan komolyan is gondolták, hogy a választási zakóból le kell vonni a megfelelő tanulságokat, olyan földrengésszerű változásokra, mint amit a következő néhány hónap folyamán produkált a nagyobbik kormánypárt, valószínűleg ők sem számítottak. A nyár elején egy villanásra még magára tudta vonni a közvélemény figyelmét az MDF, miután hivatalosan is politikai ringbe szállt Antall Péter, a harmadik magyar köztársaság első miniszterelnökének fia, augusztus elején azonban hosszú időre berendezkedett a politika színpadán a koalíciós kormány és a szocialista párt.

Minden úgy kezdődött, hogy Kovács László vette a kalapját… A pártelnök a választási vereségre hivatkozva bejelentette, hogy a novemberi tisztújító ülésen végleg távozik posztjáról. Lett is nagy kavarodás, helyezkedés a szocialista párton belül, ennek eredményeképpen úgy vonult nyári szabadságra az ország, hogy már tudhatta, ki az a hat ember, aki a pihenés helyett azzal lesz elfoglalva, hogy maga mögé állítsa a párt többségét.

A jól megszokott nyári politikai uborkaszezon tehát már ekkor veszélyben volt, ám miután augusztus elején Gyurcsány és Bárándy is elérkezettnek látta az időt, hogy meglebegtesse felmondását, majd a bepöccent miniszterelnök lapátra tette a kormányszóvivőt, már biztosan tudni lehetett: idén nem csupán az olimpiai lánggal kell megvívnia az augusztus 20-ai tűzijátéknak, hogy magára vonja a köz érdeklődését. Így is lett.

Jön az új kormány

Medgyessy hiába ígérte be már hónapokkal korábban, hogy kormányátalakításra készül, ez az idő nem volt elég ahhoz, hogy „lenyomja az SZDSZ torkán” Csillag István menesztését. Kínosan rövid szocialista töprengés után a koalíciós pártok összezártak, és egyként emelték magasba Csillag kezét, bár nem kell az összeesküvések beteges rajongójának lenni ahhoz, hogy úgy érezze a kívülálló: sokkal kevésbé a kutatóból politikussá lett miniszter, mint inkább a két nagy pártnak a miniszterelnökkel szembeni folyamatosan erősödő bizalmatlansága és elégedetlensége okozta a Medgyessy-kormány bukását.

A dolog pikantériája, hogy Medgyessy lemondatása a szocialista párton belül is lavinaszerű generációváltást indított el. Előbb a választmány hátrált ki az elnökség által támogatott Kiss Péter mögül, és Gyurcsány Ferencet választotta meg kormányfőnek, majd közel egy hónappal később az irányváltás megerősítést nyert az MSZP tisztújító kongresszusán is. Igaz, addig történt még egy s más: jelesül ismét megbukott a gyakorlati ész vizsgáján hazánk nagyra becsült alkotmánya, így egy teljes hónapig volt egy miniszterelnökünk, aki külügyminiszternek képzelte magát, és volt egy sportminiszterünk, aki

kormányfőként igazgatta – elődje kormányát. A tragikomédia október elejéig tartott, ekkor végre mindenki megkapta a neki való névjegykártyát és Gyurcsány Ferenc bemutathatta kormányának új tagjait.

Bakiparádé

Ilyen előzmények után került sor a nagyobbik koalíciós párt elnökválasztó és tisztújító ülésére. Addigra az csak annyira volt lefutott, hogy Horn Gyula még a szavazás végeredményének bejelentése előtt gratulált Hiller Istvánnak a pártelnöki címhez.

Ekkortájt történt, hogy az idén botrányból botrányba menekülő Demszky Gábor budapesti főpolgármester a Közigazgatási Hivatal vezetőjének felszólítására hajlandó volt lemondani az Európai Parlamentben szerzett mandátumáról, ám úgy tűnik, az MSZP nem bírta sokáig, hogy más sütkérezzen a nyilvánosság fényében. Miközben Zuschlag itthon egy szempillantás alatt elfektette saját magát, Kovács László külföldön mutatott be egy jóval hosszabb és kínosabb produkciót, mely bizonyára nem kapna különtermet, ha újra felállítanák az Országimázs Központot.

Zárjál ki magad után még egy embert – volt a mottója a hosszú hetekig húzódó csiki-csuki játéknak, mellyel az MDF szórakoztatta híveit. Nagyjából az volt a lényege, hogy akit kizárnak a frakcióból, az kizárhat egy embert a pártból. A végén aztán szakadt a frakció, és kitessékelték a pártból az egyik alapító atyát – feltéve, ha e cikk megírása óta az érintett nem zárta ki a pártból azokat, akik kizárták őt…

A 2004-es év legfőbb politikai eseményeit a kettős népszavazás zárta le, melynek legnagyobb eredménye az, hogy túl vagyunk rajta.

Politikai uborkaszezonban gazdagabb boldog új évet mindenkinek!

Fotó: MTI