Az ukrán választási iroda korábban már kijelentette, hogy Viktor Juscsenko ellenzéki jelölt megnyerte az ukrán elnökválasztás megismételt második fordulóját, ugyanis a szavazatok 99,02 százalékának összesítése alapján a leadott szavazatok 52,22 százalékát, Viktor Janukovics jelenlegi kormányfő pedig 43,99 százalékát szerezte meg. Bár a jelenleg hivatalban lévő Janukovicsnak ezen az arányon némiképp sikerült javítania, a szavazás végkimenetelét ez már nem befolyásolhatja.
Janukovics bíróságon támadja meg az eredményt
Mindeközben Viktor Janukovics kijelentette, hogy nem ismeri el a választás eredményét és meg fogja támadni azt a bíróságon.
“Biztos vagyok abban, hogy ennek a választásnak a nyertese nem Viktor Juscsenko volt, nyilatkozta a BBC-nek a jelenlegi elnök. Janukovics elmondta, hogy kampánycsapata csaknem ötezer panaszt jegyzett fel a választás során, amelyeket az ukrán legfelsőbb bíróságnak be is nyújtottak. Janukovics igaza mellett azzal is érvelt, hogy a választás során, és a szavazás után meghalt nyolc állampolgár, akik többnyire idős emberek volt, és szívroham következtében haltak meg. Az ő halálukért szerinte a megismételt választás és annak kikényszerítői tehetők felelőssé.
Miniszteri véráldozattal járt a szavazás
Nem szívroham végzett azonban Leonyid Kucsma bizalmi embereként számon tartott Heorhij Kirpa ukrán közlekedési miniszterrel, akinek lővésnyomokat találtak a holttestén, amikor nem sokkal Juscsenko választási győzelme után hétfőn megtalálták Kijev melletti nyaralójában.
A miniszter meg nem erősített értesülések szerint a öngyilkosságot követett el. A Primanews orosz honvédő szervezete honlapján olvasható értesülések szerint Heorhij Kirpát az elnökválasztások után egy lembergi kórházban ápolták, miután Viktor Janukovics kormányfő két fogát kiütötte, mert engedélyezték néhány, Nyugat-Ukrajnából Kijevbe tartó, ellenzéki tüntetőket szállító vonat indulását, és nem tudta rákényszeríteni a vasutasokat, hogy Janukovics mellett szavazzanak.