Belföld

BÉT-nyitás: enyhe erősödés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,32 pontos emelkedéssel, 14 554 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,13 százalékos erősödés.

Alacsony forgalom mellett kis mértékű aktivitásra számítanak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtöki kereskedési napján az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők.

Deák Balázs, az Inter-Európa Bank elemzője elmondta: az egyesült államokbeli tőzsdéken a vártnál jobb GDP-eredmény és az olajár csökkenése miatt emelkedtek az árfolyamok, továbbá hasonlóan kedvező hangulat volt a nyugat-európai piacokon. Csütörtökre azonban az európai börzéken enyhe csökkenést várnak az elemzők. Hozzátette: Budapesten sem lesz jelentős aktivitás.

Úgy látja, hogy az olajár csökkenése miatt eshet a Mol árfolyama, a Richter papírok árára viszont kedvezően hathat a dollár árfolyamának mérséklődése. Véleménye szerint az OTP papírok árfolyamának szerdai csökkenése után, “pozitív irányba korrigálhat”.

Pletser Tamás, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője sem vár jelentős mozgást a BÉT-en. Szerinte alacsony forgalom mellett nem lesz számottevő változás az előző naphoz képest. Mint mondta, az év hátralévő részében sem számít jelentős eltérésre.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 173,21 pontos csökkenéssel 14 535,75 ponton zárt szerdán, ez az előző napi záró értékhez képest 1,18 százalékos gyengülés. 

A  nap vesztese a Mol és az OTP volt, mindkét esetben az elmúlt időszakban felhalmozódott profitot realizálták a befektetők. A vezető részvények ára a stagnáló Richter kivételével gyengült, a forgalom közepes csaknem 9,3 milliárd forint volt.

A Richter részvények ára 353,6 millió forintos forgalom mellett az előző napi záróárán, 21 700 forinton fejezte be a kereskedést.

A Matáv árfolyama 3 forinttal 851 forintra csökkent, forgalma 801,5 millió forint volt. A Mol 195 forinttal 12 750 forintra gyengült, forgalma 3,5 milliárd forintot tett ki. Az OTP részvényeivel több mint 4 milliárd forint értékben kereskedtek, árfolyamuk 112 forinttal 5475 forintra esett.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.