Belföld

Agrárcéget adott el az ÁPV

Három agrártársaságot, Alcsiszigeti Mezőgazdaság Rt.-t, a Bácsalmási Agráripari Rt.-t és a Komáromi Mezőgazdasági Rt.-t összesen több mint egymilliárd forintért értékesítette az ÁPV Rt.

A privatizációs szervezet közleménye szerint az igazgatóság az Alcsiszigeti Mezőgazdaság Rt. esetében a két sikertelen pályáztatást követő értékesítési eljárást eredményesnek ítélte, a cég többségi részvénycsomagjának tulajdonosa a kornfarm Mezőgazdasági, Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. lehet.

A társaság 640 millió forintot fizet a Jász-Nagykun-Szolnok megyei cég irányító részesedéséért és a likviditás biztosítása érdekében 288 millió forint tőkeemelést is vállalt. Az ÁPV Rt. megítélése szerint a vételár az adott körülmények között megfelel a társaság valós piaci értékének megállapítása céljából elvégzett vagyonértékelések korrigált adatainak.

A Bácsalmási Agráripari Rt. többségi részvénycsomagját – a közlemény megfogalmazása szerint – “valódi, több fordulós versenyben a Pegano Pig Kft. szerezte meg 220 millió forintos vételáron. Az igazgatóság azért döntött az ajánlat elfogadása mellett, mert a cégre eddig nem érkezett ajánlat, a további vagyonvesztés elkerülése, a működőképesség és fizetőképesség fenntartása mindenképpen a társaság reorganizációját és konszolidációját igényli, ennek garanciája a befektető által vállalt 400 millió forintos tőkeemelés.

Az ÁPV Rt. Igazgatósága eredményesnek nyilvánította a Komáromi Mezőgazdasági Rt. többségi részvénycsomagjának értékesítésére indított tárgyalásos privatizációs eljárást. Itt a nyertes a Kemenesalja Agráripari Kft. lett 201 millió forintos árajánlattal, emellett a befektető 480 millió forintos tőkeemelést, és egyben 220 millió forint értékű tulajdonosi kölcsön visszafizetését vállalta.

Az ÁPV Rt. megítélése szerint az agrárprivatizáció folyamata alapvetően sikeresnek mondható, mert a három lépcsőben értékesített agrártársaságok hozzájutnak a fejlődéshez szükséges forrásokhoz, megmarad a társaságokban megtestesülő szakmai tudás és integráció képesség, és hosszú távra stabilizálódik a hatékony foglalkoztatás. Oravecz Péter kommunikációs igazgató elmondta, hogy a Tokaj Kereskedőház Rt. ügyében jövőre dönt az igazgatóság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik