Belföld

Önbalesetekkel csaltak százmilliót

Minden idők egyik legnagyobb biztosítási csalássorozatára derített fényt a BRFK az egyik biztosítótársaság belső ellenőrzésének adatai alapján - olvasható a Népszabadságban.

Az egyik nagy biztosító belső ellenőrzésének feltűnt, hogy a közelmúltban több tucat, személyi sérüléssel nem, ám annál nagyobb anyagi kárral járó közlekedési balesetben mindig ugyanazok a férfiak és nők ültek az összetört autók volánja mögött.

A rendőrség a biztosító belső vizsgálatát folytatva fokozatosan feltérképezte a biztosítók “lehúzására” létrejött bűnszervezetet.

Kezdetben lízingelt autókon cseréltek ki karosszériaelemeket, majd a személyi sérüléssel nem járó baleseteket bejelentették a biztosítónak. Miután a kárfelvétel megtörtént, a sértetlen elemeket visszaszerelték az autókra, amelyeket tovább használtak.

A csoport közvetítői több esetben ajánlatot tettek sérült autóval közlekedő idegen gépkocsivezetőknek: harmincezer forintért aláírattak velük egy meg sem történt balesetről készült kárbejelentő betétlapot. Az irat igazolta, hogy a sérült autó összeütközött egy másik, a csoporthoz tartozó autóval, amely totálkáros lett, vagy legalábbis milliós károk keletkeztek benne.

A rendőrség eddig mintegy hatvan személyt azonosított, akik közvetítőkként vagy személyes adataik eladásával közreműködtek a csalássorozatban. A BRFK – mint azt Bodnár Zsolt ezredes, a BRFK főosztályvezetője lapunknak elmondta – 35 biztosítási káreseményről tudja kétséget kizáróan bizonyítani, hogy meg sem történt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság(BRFK) tájékoztatásása szerint közel 100 millió forint a csalás mértéke – teszi hozzá az origó internetes portrál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik