Belföld

Aláírták az MTV székház-szerződését

A Pénzügyminisztérium (PM) és a Magyar Televízió (MTV) megkötötte a köztévé új székházának felépítéséről szóló szerződést, amelynek létrejöttét egy június 30-án született kormányhatározat írja elő.

Pichler Ferenc, a PM sajtófőnöke csütörtökön elmondta: a megállapodás értelmében a minisztérium biztosítja a feltételeket ahhoz, hogy az MTV székháza megépülhessen, és a köztévé finanszírozási gondjai leküzdhetővé váljanak. Az MTV ugyanakkor átfogó szervezetfejlesztési és racionalizálási program végrehajtását vállalta. A megállapodás teljesítése szerény keretek között, de biztos finanszírozást garantál a televízió működéséhez – mutatott rá Pichler Ferenc.

20 millárdból épül az új székház


A beruházás előfeltétele az átfogó szervezetfejlesztési program megvalósítása – tájékoztat a közlemény. Az átalakítási koncepciót a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratórium elnöksége a 2004. október 1-jén tartott Kuratóriumi ülésén jóváhagyta. A kormány június 30-án döntött arról, hogy magántőke bevonásával épül fel a MTV új székháza Budapesten, az építkezés és a technológiai fejlesztés költsége mintegy 20 milliárd forint, ám a beruházás nem terheli majd a költségvetést.

Módosítani kell a médiatörvényt

Az új székház a III. kerületi Bojtár utcában épül meg, azingatlanon jelenleg is televíziós létesítmények vannak. Az MTV Rt. a magánbefektetőtől bérli majd új székházát, a bérleti díjat magának kell kigazdálkodnia. A számítások szerint, a jelenlegi bérleti díjakon 1,4 milliárd forintot lehet évente spórolni. A Magyar Televízió a beruházás fejében vállalta, hogy az új székházba modern struktúrával, az új technológiához értő szakembergárdával költözik át. A médiatörvény módosítását igényli a közszolgálati televízió normatív finanszírozására való áttérés, amiről ez év nyarán szintén döntött a kormány. A tervek szerint az elszámolás műsorperc alapú lesz.

Műsorszünet, műsorváltozás

Október végén az MTV vezetése közölte, hogy a költségek megtakarítása érdekében több tervezett műsorát nem indítja el, míg másokat ritkábban tűz képernyőre, hogy tartani tudja 2004-es üzleti tervét. Eszerint 10,8 milliárd forint állami támogatást várnak, amely nagy részét , 8,5 milliárdot a strukturális átalakítás vitte el , míg a nagy sportesemények finanszírozására 1,5 milliárd forint jut.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik