Belföld

Gazdablokád: irány Budapest?

A pénteken is az utakra vonuló gazdák megegyezés hiányában nem zárják ki annak lehetőségét, hogy januárban blokádot szerveznek Budapest köré. Németh Imre szerint a demonstrációk akár támogatások megvonását is hozhatják.

Sákán Antal, a Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke elmondta: az országszerte 12 helyszínen demonstráló gazdák azt szeretnék elérni, hogy a szaktárca teljesítse 6 pontban megfogalmazott követeléseiket, amelyek közül a legfontosabbnak azt nevezte, hogy a minisztérium tartsa be a februári agrár-megállapodásban rögzítetteket.

Blokád alá kerülhet Budapest

Sákán Antal abban reménykedik, hogy a demonstrációk nyomán megegyezés születik az áfa-arányosítás, az állatjóléti támogatás és a nemzeti földalapú támogatás kifizetése ügyében.
“Amennyiben ez mégsem történne meg, a kukorica betakarítását követően traktorjainkkal a fővárosba megyünk demonstrálni” – mondta.

Hanó Miklós, a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalmának (Magföm) elnöke az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett: több százezer gazda kerül lehetetlen helyzetbe, s ha a főváros köré tervezett akciójuk sem jár sikerrel, akkor a Kossuth térre vonulnak, illetve polgári engedetlenségi mozgalmat hirdetnek.

Gazdák a dömping ellen

Hanó Miklós szerint “a magyar földet művelő magyar gazdákat kell támogatni”, és meg kell akadályozni, hogy rossz minőségű agrártermékek érkezzenek az országba.

A Pest megyei demonstrálók egyik vezetője, Hefler Zoltán az MTI-nek elmondta: egyebek mellett azt szeretnék elérni, hogy az önköltségi ár alatti forgalmazás tilalma ne csak a hazai mezőgazdasági termékeke, hanem az import árukra is érvényes legyen. A nagy bevásárlóközpontok ugyanis külföldről hozzák be dömpingáron a különböző termékeket, amivel ellehetetlenítik a hazai gazdákat – tette hozzá.

Németh Imre: Elmaradhat a támogatás

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken Harkányban azt mondta: “az elégedetlenkedők hatására más, ilyen dotációban nem részesülő országok felvetik, miért kivételezettek a magyarok, és akkor lehet, hogy 2005-ben már nem lesz forrás erre a célra”.

Németh Imre utalt arra: a demonstrációkat kiváltó intézkedések, vagyis az állatjóléti és haszonállat-tartási előírásokra vonatkozó támogatások leállításának anyagi oka van, a kifizetések a tervezett 9,8 milliárd forinttal szemben meghaladják a 13,5 milliárdot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik