Belföld

Sikeres a Malév e-business fejlesztése

Az internetes értékesítési rendszeren keresztül, a tavaly decemberi indítás óta 1,01 milliárd forint jegyár-bevételt ért el a Malév Rt. - közölte Sándor László, a légitársaság elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A Malév saját magyarországi eladásainak 14 százaléka az internetes értékesítésből folyt be.

Az e-business kialakítását célzó beruházás költsége az év végéig eléri a 300 millió forintot, a ráfordítás alig fél év alatt már megtérült. Sándor László elmondta, hogy jövőre 1 milliárd forintot szán erre a projektre a légitársaság és ennek megtérülését 2006-ban várja.

A rendszer teljes kialakítása – 2006 után – évi több milliárd forint költségmegtakarítást jelent a Malév számára – tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik