Hat és fél milliárd dollár személyes vagyont gyűjtött össze eddig Lakshmi Mittal, az indiai születésű brit üzletember azzal, hogy régi, lerobbant acélgyárakat vásárolt föl Algériától kezdve Lengyelországon át egészen Mexikóig. Ért is hozzá, hogyan élvezze a siker gyümölcsét. Áprilisban 128 millió dollárért vett magának egy 12 hálószobás neoklasszicista palotát London előkelő Kensington negyedében. Két hónappal később lánya esküvője alkalmából ezer embert látott vendégül Párizsban és környékén. Az egy hétig tartó mulatság a hírek szerint 50 millió dollárba került.
Hétből négyet visz Mittal
Az 54 esztendős Mittal mindazonáltal a leginkább továbbra is új acélgyárak vásárlására szereti költeni a pénzét. Október végén úgy döntött, létrehozza a világ legnagyobb, 31,5 milliárd dolláros éves árbevételű acélipari csoportját. Az ügylet első lépéseként egy 13,3 milliárd dolláros fúzióval egyesíti két európai vállalatát, az Ispat Internationalt és az LNM Holdingst, majd a Mittal Steel néven létrejövő új társaság 4,5 milliárd dollárért bekebelezi az amerikai International Steel Groupot (ISG). Ez utóbbi a Wilbur J. Ross befektető által felvásárolt és modernizált Betlehem Steel és LTV cégeket foglalja magában. Amint az ISG-t is megszerezte, a Mittal Steel birtokában lesz az ezredfordulón még önálló vállalatként létező – és küszködő – hét legnagyobb amerikai acélgyár közül négy: a Betlehem, az LTV, a Weirton Steel és az Ispat Island Steel. Ágazati bennfentesek szerint a hatóságok engedélyezni fogják az ügyletet, amely így már jövő áprilisra lezárulhat.
Magyar apróságok
Éppen egy évvel ezelőtt az LNM-csoport a Kempinsky szállóban nagyszabású médiaesemény keretében mutatkozott be. A Dunaferr privatizációs pályázatán induló cégnek nyilván fontos volt a kedvező kép kialakítása. Ám mégsem az LNM, hanem az ukrán-svájci Donbass-Duferco konzorcium vásárolhatta meg a Figyelő TOP 200 cégrangsora szerint tavaly 170,3 milliárdos konszolidált árbevételt elérő Dunaferr-csoportot. Bár a vételár csupán 444 millió forint volt, a hitelkonszolidáció és a vállalt beruházások – valamint a régiófejlesztés – összértéke együtt közel százmilliárd forintot tesz ki.
A közelmúltban egyébiránt a másik jelentős hazai acéltermelő cég, a Diósgyőri Vasmű is a Donbass-Duferco érdekeltségébe került, igaz, a hányatott sorsú vállalat termelése az év eleje óta áll. Talán az új tulajdonosnak a következő hetekben sikerülhet újraindítani a termelést. A sors iróniája, hogy a csődhelyzet éppen akkor érte utol Diósgyőrt, amikor felfutóban vannak a világpiaci acélárak, és rentábilisan lenne képes termelni.
Akárhogy is, az ukrán-svájci „hatalomátvétellel” új helyzet alakult ki a hazai acéliparban. Miközben ugyanis a Dunaferr 1,6-1,7 millió tonnás, Diósgyőr pedig mintegy 0,5 millió tonnás éves acéltermelő kapacitással bír, a Donbass-Duferco együttesen közel 11 millió tonna acélt és ugyanennyi acélterméket állít elő évente. Azaz egy, a Donbasshoz hasonló méretű csoport részeként a világviszonylatban apró hazai acélipar lehetőségei is nagyobbak. ( Magyarországon a két említett cég mellett csupán a 0,35 millió tonnás kapacitású Ózdi Acélmű működik, így a hazai összkapacitás is alig 2,4 millió tonna.)
Hónig Péter, a Dunaferr Rt. vezérigazgatója úgy tudja, hogy az LNM – amelynek csupán Magyarországon nincs gyártókapacitása, regionális szinten komoly acélművekkel nagyon is jelen van – a közeljövőben számottevően erősíteni kívánja a kereskedelmi tevékenységét a régióban, ezért kisebb offenzívába kezd. A Dunaferr-re mégsem hat közvetlenül az LNM égisze alatt most bejelentett megafúzió, mert az acéltermékek nagyon érzékenyek a szállítási költségekre, azaz a tengerentúli piaci változások kevéssé érintik az európai és a magyar gyártókat. Ráadásul a hazai cégek – kiváltképp a Dunaferr – elsősorban a magyar piacra termelnek. Ha pedig a fúzió hatására drágulnak is az acéláruk, akkor a Dunaferr is emeli majd árait, hiszen azok a világpiaci árakat követik.
HALASKA GÁBOR
Konszolidációs hullám közeleg
Lakshmi Mittalnak eddig szinte az összes üzleti lépése bejött. Akárcsak Ross, ő is szívesen vállal nagy kockázatot, és be is tudta bizonyítani, hogy igenis lehet nagy pénzeket csinálni egy hagyományos iparágban is. Ahol csak eladásra kínáltak acélgyárakat, ő vásárolt, kiépítve egy zömmel európai, afrikai és latin-amerikai érdekeltségekkel rendelkező globális óriásvállalatot. A folyamatosan növekvő konszern egyre nyereségesebbé is vált, részint mert nagyságának köszönhetően olcsóbban jutott nyersanyaghoz, részint mert modern vállalatirányítási technikákat honosított meg a korábban pocsék hatékonysággal működő állami tulajdonú cégeknél.
Most azonban sokkal magasabban van a léc, tekintve, hogy Ross irányítása alatt az ISG már rengeteget lefaragott a költségeiből. Mittal 42 százalékos felárat fizetett a vállalatért, de állítja, hogy így is jó üzletet kötött, mert a további konszolidáció még nagyobb megtakarításokat fog eredményezni. Az új társaságnak például három acélműve lesz a Michigan-tó közelében, ami megkönnyíti az irányítás centralizálását, az anyagszállítás összehangolását és a terméktípusok üzemekre való leosztásának ésszerűsítését. Méreténél fogva az egyesült vállalat nagyobb mennyiségben, így olcsóbban vásárolhat majd vasércet, kokszot és szenet. „Az Egyesült Államokban már jelenleg is mi működtetjük a legkisebb költséggel és legnagyobb nyereséggel dolgozó acélgyárakat. Az ISG még nem tartozik közéjük, de be fog kerülni ebbe a körbe” – mondja Mittal.
A Mittal Steel létrejötte új fejezetet nyit az ágazat konszolidációjában. Eddig a játszma nagyrészt regionális léptékben zajlott: az amerikai és az európai cégek a maguk piacain egyesítették erőiket. Mittal lépésével azonban a trend globálissá válik. A vezető gyártóknak nemigen marad más választásuk, mint hogy akvizíciókkal próbálják tartani vele a lépést. Az Arcelor az idén várhatóan 43 millió, a Posco pedig 30,5 millió tonna acélt állít elő, a Mittal Steel éves kibocsátása viszont 57 millió tonna lesz. Ráadásul sem a luxemburgi, sem a koreai társaságnak nincs semmilyen érdekeltsége az Egyesült Államokban. „Kénytelenek lesznek külföldön terjeszkedni, hogy a Mittal Steeléhez hasonló globális jelenlétre tegyenek szert” – mondja Michael Locker, a Locker Associates tanácsadó cég elnöke.
Szupergyártók a láthatáron
A helyzet változása bizonytalanságot teremt a többi amerikai gyártó számára. Évi 20 millió tonna körüli termelésükkel a U.S. Steel és a Nucor otthon nagynak számítanak, a globális mezőnyben viszont a másodvonalba tartoznak, csekély nemzetközi jelenléttel. Ha nem erősítenek gyorsan, azt kockáztatják, hogy az amerikai piacra betörni kívánó külföldi társaságok felvásárlási célpontjává válnak. Locker azt jósolja, hogy a jelenleg igencsak fragmentált világpiacon öt éven belül 6 „szupergyártó” jut domináns pozícióba. Ma még egyedül a Mittal Steel tartozik ebbe a kategóriába.
Amennyiben a Whirlpool esete a jövőt vetíti előre, az indiai acélmágnásnak még több pénze lesz fényűző partikra – a feldolgozóipari vállalatoknak pedig még egy okuk az aggodalomra.
