A hét vezető nagy és közepes részvény gyorsjelentése után már lassan le lehet vonni a következtetést, hogy emlékezetes gyorsjelentési szezon végéhez közeledünk. A héten majdnem minden napra jutott egy hatalmas meglepetés, amikor valamelyik vállalat a legmagasabb elemzői várakozást is jóval meghaladó eredményről számolt be. (Az edig megjelent gyorsjelentéseket itt gyűjtöttük össze >>) Az OTP, az FHB és a Mol külön kategóriát alkotva rekorderedményeket publikált és ezzel soha nem látott szintre repítette a BUX indexet. Pénteken reggel nem sokkal a nyitás után a BUX csak hajszállal maradt el a 14 500-as szinttől.
|
A legnagyobb hazai banktól 33 milliárd forintos profitot vártak az elemzők, ezzel szemben több mint 41 milliárd forint nyereséget termelt. A piac várakozása szerint a banknak álcázott hatalmas pénzgyárat aligha lehetett volna jobban felpörgetni, de a bank menedzsmentjének ez sikerült.
Az eredményeket részben a vártnál magasabb kamatkörnyezet számlájára lehet írni. Korábban az elemzők úgy vélekedtek, hogy a magas kamatkörnyezet lassítja a gazdasági növekedést és a hitelexpanziót, ez pedig kedvezőtlen lesz az OTP számára.
A bank azonban a betéti és a hitelkamatok különbségének növelésére használta fel a kínálkozó piaci alkalmat, és ez a profit jelentős mértékű emelkedéséhez vezetett. A bolgár akvizíció is a vártnál jobb döntésnek bizonyult. A Banka DSK 8 milliárd forint profitot hozott a konyhára, körülbelül annyit, amennyit ez elemzők csak 2005 egész évére vártak. Ez jelzi, hogy egyre jelentősebb lesz azt is nyomon követni, mi zajlik a határainkon kívül.
FHB
A jelzálogbank is kitett magáért, hiszen a 2,1 milliárd forintos várakozással szemben 2,45 milliárd eredményről számolt be. Érdemes megemlíteni, hogy egy negyedévvel ezelőtt még csak 1,8 milliárd forint volt a profit, ami már akkor is meglepte a piacokat. A bank egész évre 5,6 milliárd profitot tervezett az év elején és ezt már most teljesítette is. A remek teljesítmény mögött itt is a magas kamatkörnyezet áll és a jól kvalifikált menedzsment, amely képes volt ebből a lehető legtöbbet kihozni. A bank jelezte, hogy az eszköz-forrás kompozíció optimalizálásához kötvény-visszavásárlásba fog, és ez a negyedévben csökkenteni fogja az eredményeket.
Mol
Pár éve még biztos egészségügyi beutaló vált volna arra az elemzőre, aki azt mondja, hogy a Mol egy év alatt 70 milliárd forint profitot fog termelni. Azóta szárnyakat kapott az olajár, a finomítói marzsok hihetetlen szinteket értek el, és a gázüzletág mizériája is megoldódott. És a Mol nemhogy egy év alatt, de egyetlen negyedév alatt képes volt 73 milliárd forint nyereséget termelni. A várakozás mellesleg 50 milliárd volt, és sokan arról beszéltek, nem fog-e a társaság csalódást okozni a magas várakozások miatt.
Amennyiben a Mol menedzsmentje leülne megrajzolni az ideális működési környezetet, akkor aligha találhatna ki sokkal jobb külső körülményeket, mint amelyek között most működtek. Az viszont már a cég vezetőit dicséri, hogy ezt ki is tudták használni. A hazai olajcég ugyanis képes volt piacokat növelni Ausztriában és csúcsra járatni a dízelkibocsátást. Ez utóbbi tekintetében három hónap alatt 61 százalékkal nőtt a profitabilitás. Erre a többiek azért nem voltak képesek, mert a Mol finomítóinak a rugalmassága az egyik legnagyobb a régióban.
|
A sors fura fintora, hogy mind a Richter, mind az Egis ugyanabban a működési környezetben él, mind a két vállalat remekül szerepelt Kelet-Közép-Európában, de a magas bázis miatt a Richter eredményét mégis negatívan értékelték, míg az Egisről ódákat zengett a piac. Ez az árfolyamok mozgásában is megmutatkozott.
A Richter közel 4 százalékot veszített értékéből, miután arról számolt be, hogy 8 százalékkal csökkent a profitja a tavalyi harmadik negyedévhez képest. Itt azonban nem egy gyenge negyedévről van szó, hanem arról, hogy tavaly rendkívüli eredményről számolt be a vállalat, és a magasra tett lécet az idén már nem sikerült átugrani.
Az Egis ezzel szemben 36 százalékkal növelte eredményét, és az elemzői várakozásokat is sikeresen túlteljesítette. A közel 2 milliárdos profit új dimenziókba helyezi az Egis megítélését, hiszen amennyiben a jelenlegi profitabilitás tartósnak bizonyul, akkor az árfolyam is nagyobb mértékben fog emelkedni.
Matáv
A parkett szürke papírja most sem volt képes kiemelkedő teljesítménnyel előrukkolni. A vállalatot csökkenő profitabilitás, csökkenő vezetékes forgalom és erős versennyel szembesülő mobilszegmens jellemzi. A reorganizáció a cégnél vélhetően jelentős megtakarításokat fog eredményezni, de átmenetileg magasabb költségekkel jár.
A piac viszont rövidlátó, a most közel felére csökkenő profit miatt büntet a részvények alacsonyabb értékelésével. A Matáv-részvények ugyanis simán estek 800 forint alá, és 3 százalékot meghaladó mértékben gyengültek a gyorsjelentés publikálása óta.
