Belföld

BÉT: továbbra is húz a Mol és az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 123 pontos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 14 317 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,86 százalékos erősödés.

A vezető részvények a gyengülő Matáv és a stagnáló Richter kivételével drágultak, a Mol és az OTP árfolyama újabb történelmi csúcsot ért el. A BÉT forgalma magas, 28,73 milliárd forint volt.

Az OTP részvényeinek árfolyama 1,12 százalékkal, 60 forinttal 5420 forintra emelkedett, a banki papír 10,66 milliárd forint értékben cserélt gazdát. Napközben az OTP-papírok árfolyama a történelmi csúcsot jelentő, 5480 forintot is elérte.

A Mol-papírok ára 430 forinttal, 3,46 százalékkal 12 850 forintra emelkedett záráskor, ez egyben az új történelmi csúcsa, forgalma 11,61 milliárd forint volt.

A Matáv-papírok ára 21 forinttal, 2,62 százalékkal 779 forintra esett, 3,33 milliárd forintos forgalom mellett. A Richter papírjaiért záráskor 22 400 forintot adtak, ez megegyezik az előző napi záróárával. A gyógyszeripari cég részvényeinek forgalma 11,57 milliárd forint volt.

A BUMIX 11,23 ponttal 1205 pontra csökkent.

Káplár Norbert, a Takarékbank Rt. üzletkötője elmondta: elsősorban külföldi alapok vásároltak a BÉT-en. Hozzátette: a csütörtöki kereskedési napon az árfolyamok már nem tudtak úgy emelkedni, mint az előző napon.

Mint mondta, az optimizmust azonban fenntartja a Mol pénteki harmadik negyedéves gyorsjelentése. A piaci konszenzus szerint az olajipari társaság nettó eredménye 49 milliárd forint, egyesek szerint azonban elérheti a 60 milliárdot is – közölte.

Káldi László, a Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt. üzletkötője szerint hektikusan mozgott a piac csütörtökön. Kiemelte, hogy a Matáv közzétett harmadik negyedéves eredményei elmaradtak a piaci várakozásoktól.

A Matáv az év első kilenc hónapjában 41,095 milliárd forint nettó eredményt ért el, ami 20,6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 51,785 milliárd forintnál.

A konszolidált, nem auditált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült eredménykimutatás szerint a társaság szeptember végéig 449,725 milliárd forint bevételt ért el, szemben az egy évvel korábbi 452,088 milliárd forinttal.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.