Szakértők szerint mindenképpen szükség lenne arra, hogy valamilyen formában növeljék Németországban a jelenleg 35 órás munkahetet. Diether Klingelnberg a német iparszövetség (BDI) alelnöke elmondta a világ számos országában teljesen megszokott a szombati munkavégzés. A kamara szerint ezért „nem lenne időszerű” magas pótlékokat kifizetni.
A Financial Times cikkéből kiderül, hogy az ellenzéki FDP és CDU egyetért a munkaidő meghosszabbításának gondolatával. A kereszténydemokraták a 40 órás munkahéthez való visszatérésre helyezik a hangsúlyt.
A munkaidő vita akkor vált élessé, amikor a német pénzügyminiszter, Hans Eichel bejelentette, hogy körülbelül 10 milliárd euróval akarják csökkenteni 2005-ben az államháztartási hiányt, többek közt azzal, hogy a két Németország egyesítésének nemzeti ünnepét vasárnapra helyeznék át.
