Belföld

Még idén kiegészülhet az Alkotmánybíróság

Bár az Országgyűlésnek decemberre meg kell választania a három lejárt mandátumú alkotmánybíró utódjait, a parlamenti pártok között még nem született meg az alku, amely a minősített többségű szavazáshoz szükséges – írja a Magyar Hírlap.

Egyelőre két alkotmánybíró – Németh János és Czúcz Ottó – helye áll betöltetlenül, de decembertől üres lesz a harmadik hely is, amikor is lejár Strausz János alkotmánybíró mandátuma. A betöltetlen helyekre jelenleg az SZDZS Halmai Gábort és Majtényi Lászlót jelölte, akikkel szemben az ellenzék jelöltje Pokol Béla áll.

Mivel kétharmados szavazati többségre van szükség, a pártok megállapodására van szükség. Az eddig kialakult rend szerint,  a három heyly közül az egyik helyre a kormányoldal állít jelöltet, a másikra pedig az ellenzék. Ha pedig egymás jelöltjeit kölcsönösen elfogadják, a harmadik kormányoldalról jelölt bíró ügyében is létrejön az alku.

Miután a kormánypárti oldalról legutóbb az MSZP állított jelöltet, most az SZDSZ-en a sor. A Fidesz viszont megváltoztathatja a kialakult rendszert, amikor nem fogadja el a kisebbik kormánypárttól Halmai és Majtényi jelölését. Ezzel ugyanis arra kényszeríti a koalíciót, hogy inkább a szocialisták állítsanak bírákat, akik között már jó eséllyel találnának olyanokat, akiket támogatnának.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.