Az Egyesült Államokban 3,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a GDP. Továbbra is meghatározó a belső fogyasztás bővülése, de a kormányzat indukálta kereslet fokozatosan mérséklődik. A védelmi kiadások szintje ez utóbbi tételen belül azonban még mindig kiugróan magas. Az egyensúlyi mutatók folyamatos romlása miatt a dollár jelentősen gyengült az euroval szemben az elmúlt időszakban. A költségvetési egyensúlyban, valamint a valuta árfolyamában lényeges változás az elnökválasztás után következhet be.
Az Európai Unió 2005. évi növekedési kilátásait több tényező is kedvezőtlenül érintheti – áll az ECOSTAT Gazdaságelemző és Informatikai Intézet legfrissebb jelentésében. Az Egyesült Államok növekedési ütemének mérséklődése, a tartósan magas világpiaci olajár, valamint a kiugróan erős közös piaci valuta is visszafoghatja a GDP jövő évi bővülését. A kereslet fokozatos emelkedése ugyanakkor nem jelent inflációs nyomást, így az Európai Központi Bank nem kényszerül monetáris szigorításra a közeljövőben.
A magyarországi export bővülése ez évben továbbra is meghatározó, a lakossági fogyasztás számottevő csökkenése azonban csak az utolsó negyedévben várható. Az ipari termelés adatai szerint a külföldi értékesítési lehetőségek kedvezőek, a belföldi értékesítés azonban csak mérsékelten bővült az első nyolc hónapban. Az ECOSTAT legfrissebb konjunktúra-felmérései is romló belföldi értékesítési várakozásokat tükröznek.
A kiskereskedelmi forgalom az első félévi, a vártat jócskán meghaladó növekedési üteme augusztusig némileg mérséklődött. A bérkiáramlás csökkenése fél évvel később érezteti hatását a lakossági fogyasztásban. A nettó reálkeresetek 0-1 százalék közötti emelkedése az év hátralévő részében a kiskereskedelmi forgalom további csökkenését vetíti előre.
Az államháztartási hiány 2004-ben GDP-arányosan várhatóan 5,2 százalék körül alakul, ami 1 százalékponttal alacsonyabb az előző évi hiánynál. A hátralévő két hónapban már kicsi a költségvetési mozgástér, az áfa-bevételek esetleges jobb teljesülése is csak tizedponttal csökkentheti a hiányt.
A külkereskedelmi forgalom hiánya az első hét hónapban megközelítette a 3 milliárd eurot. Számottevően nőtt a deficit az új Uniós-tagokkal, valamint az ázsiai országokkal szemben. A külső hiány emelkedése az év hátralévő részében várhatóan lassul, elsősorban a lakossági fogyasztás mérséklődése miatt. Év végéig így is 4,7 milliárd eurora nőhet a passzívum.
Kedvezően alakult az infláció az elmúlt hónapokban. A 12 havi fogyasztói árindex a májusi, 7,6 százalékos éves csúcs után szeptemberre 6,6 százalékra mérséklődött. Az élelmiszerárak, a szolgáltatások valamint a tartós fogyasztási cikkek árának csökkenése miatt gyorsult a dezinfláció. Az év hátralévő részében tervezett hatósági áremelésektől függően decemberre 6 százalékra süllyedhet az árindex. Éves átlagban 6,8 százalékos inflációra számítunk.
Október 18-án újabb 50 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot a jegybank. A forint erősödése és az inflációs ütem csökkenése miatt vált indokolttá a monetáris lazítás. Figyelembe véve a monetáris tanács új ülésezési rendjét, 2004-ben már csak 50 bázisponttal csökkenhet az alapkamat. Így év végére 10 százalékos kamatszintet prognosztizálunk. Minden feltétel adott ugyanakkor a további óvatos kamatcsökkentéshez.
