Belföld

Jövőre 276 milliárd forint jut lakástámogatásra

A kormány 276 milliárd forintot tervez lakástámogatásra a 2005-ös költségvetésből, ez kétszerese a 2002-esnek - közölte Csabai Lászlóné MSZP-s képviselő.

Csabainé elmondta, hogy ez az összeg a GDP 1,2 százaléka, s ez “pontosan megfelel az európai átlagnak”. Közlése szerint a már meglévő lakástámogatásokon kívül új elem a lakbértámogatás rendszere, amelyben a bérbeadót adókedvezménnyel, a bérbevevőt lakbértámogatással támogatja a kormány az önkormányzatokkal közösen. Mádi László fideszes politikus erre reagálva azt mondta, nem oldódnak meg az emberek otthonteremtési problémái.

“A lakbér-támogatási rendszerrel, abból az összegből, amiből 1000 bérlakást lehetne felépíteni, 35 ezer családnak tudunk támogatást biztosítani” – jelentette ki az MSZP-s képviselő.

Csabai Lászlóné arról is szólt, hogy az állami garanciarendszer a 30 év alatti fiatal pároknál, élettársi kapcsolatban élőknél és a gyermeküket egyedül nevelőknél érvényes, az önrész 10 százalék. “Azon még vita van, hogy egy nagyobb összegű hitelfelvételnél ez az önrész legyen nagyobb, legyen 20 százalék” – tette hozzá.

Mádi László szerint a kormány és a szocialisták “más tollával ékeskednek”. Mint mondta, az igaz, hogy kétszer annyit költenek lakástámogatásra, mint 2002-ben, “csak elfelejtik hozzátenni, hogy ez a polgári kormány intézkedéseinek hatására van így”.

Hozzátette: “a szocialista kormány folyamatos megszorítások alá veti az otthonteremtés témakörét”. A szocialisták terve csak “egy nagyon szűk rétegre terjed ki, az emberek tömegének otthonteremtési problémáját nem oldja meg” – tette hozzá, megjegyezve, “csak a fiatalok és a szociálisan jómódúak tudnak felvenni 6-8-10 millió forintos hitelt”.

“Nem beszélnek arról, hogy az a 25 ezer állami támogatású önkormányzati bérlakásból, amire a kormányprogramban esküt tettek, abból lényegében egy sem épült meg” – mondta Mádi László. Közölte, az önkormányzati lakbér-támogatási rendszer kétséges, mert “az önkormányzatok nagyon nehezen tudnak kijönni a pénzükből”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik