Belföld

Szoros eredmény az ukrajnai elnökválasztáson

A szavazatok 94,2 százalékának összeszámlálása után a Leonyid Kucsma távozó elnök utódjaként kiszemelt Viktor Janukovics kormányfő a szavazatok 40,1 százalékát kapta, míg a Mi Ukrajnánk jobboldali ellenzéki pártszövetség vezetőjére, Viktor Juscsenkóra a szavazók 38,9 százaléka voksolt.

A szavazatok 94 százalékénak összeszámlálása után már csak egy százalék Viktor Janukovics kormányfő, az Ukrajna Régiói párt elnökének, egyben az ország miniszterelnökének előnye. A Központi Választási Bizottság által hétfő délelőtt közzétett újabb részeredmények szerint a szavazatok 94,2 százalékának összeszámlálása után a kormányfő a szavazatok 40,1 százalékát kapta, míg a Mi Ukrajnánk jobboldali ellenzéki pártszövetség vezetőjére, Viktor Juscsenkóra a szavazók 38,9 százaléka voksolt. A legelső részeredmények még azt mutatták, hogy Janukovics legalább 15 százalékkal vezetett Juscsenko előtt. Később ez a különbség egyre csökkent.

A választás rendkívüli nagy érdeklődés mellett zajlott, a 36,7 millió szavazásra jogosult állampolgár 74 százaléka járult az urnákhoz. Miután azonban egyik elnök-jelölt sem kapota meg a szavazatok legalább 50 százalékát, a végeredményről a november 21-re kitűzött második forduló fog dönteni.

Viktor Juscsenko, aki hétfőre virradóra a kampányirodája által végzett párhuzamos szavazatszámlálás alapján még saját magát kiáltotta ki győztesnek az első fordulóban, a választási eredmények meghamisításával vádolta meg az ország vezetését. A Juscsenko kampányirodája által elvégzett párhuzamos szavazatszámlálás adatai szerint ugyanis a szavazatok 67,12 százalékos feldolgozottsága után Viktor Juscsenko vezetett 45,06 százalékkal, míg Viktor Janukovics szavazatainak aránya 32,9 százalékos.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik